Különös beszélgetés olvasható a Hivatásos rajongó című kötetben, amiben Gálvölgyi János mesél színházról, pályatársakról. Amikor beszélgetőtársa, Kövesdi Péter arra terelte a szót, vajon ha Hofi Géza még élne, mit csinálna ma, és hol csinálná, Gálvölgyi az alábbi választ adta: „Hogy Géza hol csinálná, ki merné fölvállalni, nem tudom. Ám abban biztos vagyok, hogy mondaná a magáét. Talán ő lenne az, és akkor még egy nevet mondok, de mégsem mondom ki a nevét, mindegy. Nem merészség kérdése ez, hanem hogy akad-e még, aki humorral tudja nézni azokat a dolgokat, amelyeket most magunk körül látunk. Talán Géza bírná még, vagy nem tudom egyáltalán bírná-e, vagy pedig most lenne baj vele egészségileg.”
Ezen a ponton Kövesdi Péter rákérdezett: „Miért nem akarod kimondani azt a másik nevet?” Erre pedig Gálvölgyi már egyértelmű feleltet adott: Bödőcs Tibor. Amikor a szerző azt kezdte firtatni, hogy a színész már többször hangot adott annak, hogy kevés olyan kaliberű figura van ma ebben a műfajban, mint Bödőcs, Gálvölgyi részletesebb magyarázattal is szolgált: „Nem kevés van, mert olyan nincs, Bödőcs meg a Hofi… Latabár Kálmán óta nem született másik olyan, mint ő, de nem is kell, mert nekünk volt egy Latabárunk. Volt egy Hofi Gézánk, akit annak idején nem kezeltünk a helyén, de ez magyar specialitás, hogy nem kezelünk a helyükön embereket. Amikor büszkék vagyunk arra, hogy hány Nobel-díjasunk van, elfelejtjük, hogy Szent-Györgyi Albert kivételével nem Magyarországon éltek, amikor megkapták. Amikor Hofi élt, nagyon sokszor és sokan támadták, most pedig meghatottan emlegetjük, hogy bezzeg a Hofi Géza.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu; Archív
