Napi friss

Lovas Rozi egykori szerelme elvesztéséről mesélt: „A mai napig álmodom vele”

Balikó Tamás színész-rendező 2014-ben mindössze 56 éves korában hunyt el.

Közel tíz éve, hogy Lovas Rozi egyik pillanatról a másikra elvesztette kedvesét, Balikó Tamást, akivel közös életet terveztek, és aki mellett a színésznőnek először eszébe jutott a gyermekvállalás. „Sose fog elmúlni az a hiány, amit ő hagyott, vagy az a fájdalom, amivel ez jár. Egyszerűen meg lehet tanulni vele élni – mondta a színésznő a Szavakon túl legutóbbi adásában, és hozzátette, idővel belátta: vagy a barátja lesz a hiány, vagy örök életére boldogtalan és szomorú lesz, és olyan dolog miatt haragszik, amin senki és semmi nem tud változtatni. – Tudtam, hogy ő nem akarna engem így látni. Azt akarná, hogy boldog és szabad legyek. Ilyen módon az emléke, az ő jelenléte, azzal együtt az elvesztése, illetve hogy ha ezt az egész csomagot én megszeretem… – csuklott el a hangja, majd folytatta: – …és a barátommá fogadom, akkor ezzel együtt lehet élni.”

Nem tagadta, nagy gyötrelmekkel járt a veszteség. „Ez nem múlik el. A mai napig álmodom vele. Vagy eszembe jut. Hallom a hangját.” Lovas Rozi bevallotta, szerelme elvesztése után több évig tartó önpusztításba fogott, és nemcsak mérhetetlen sok munkát vállalt el, de az élet minden területén elengedte a gyeplőt. „Annyira fájt, hogy minden elmebetegségbe belementem – azt azonban nem részletezte, hogy pontosan miket csinált. A színésznő hosszú évekkel később, 2020-ban férjhez ment Horváth János Antalhoz, akitől immár két gyermeke is született. Ezzel kapcsolatban elmondta, férje olyan személy, akit Balikó Tamás is kedvelt volna. – Nincs benne olyan érzés, hogy valakivel pótolni akartam őt, vagy az ő hasonmását keresem, de az, hogy ők jóban lennének, és hogy szakmailag, emberileg megértenék egymást, az biztos.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!