Napi friss

Keresztes Ildikót sokkolta mentoráltja halála

Kovács László Stone mindössze 62 éves volt.

A 2012-es X-Faktorban ismerhettük meg Kovács Lászlót, azaz Stone-t, aki a sikeres válogató után Keresztes Ildikó csapatába került. A tehetségkutató egyik nagy felfedezettje volt, a műsor után azonban elkerülte a rivaldafény. Pár évvel később kiderült, hogy időközben megjárta Vietnámot és Ausztráliát is, túlélt négy szívinfarktust, és az éneklés helyett inkább rajzolt és verseket írt. Az nlc.hu közölte elsőként a rossz hírt, hogy Stone egy hete agyvérzést kapott, lélegeztetőgépre került, és hiába küzdöttek az intenzíven sokáig az életéért, nem sikerült megmenteni.

A story.hu külföldön érte utol egykori mentorát, Keresztes Ildikót, aki mélyen megrendült a tragédia hallatán. „Egyszerűen szóhoz sem jutok, le vagyok döbbenve. Az X-Faktor óta nagyon jó viszonyt ápoltunk Lacival. Nem voltunk napi kapcsolatban, de bátran mondhatom, hogy barátok voltunk. Többször voltam náluk Szegeden. Egy igazi szorgalmas, jó embert ismertem meg benne. Őszinte részvétem a feleségének és az egész családjának. Elfogytak a szavak…” – reagált a szomorú hírre az énekesnő.

Kiemelt képek: Fülöp Dániel/fotocentral.hu; RTL/Sajtóklub

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!