Napi friss

Vajna Tímea visszaszólt néhai férje barátainak: „Csak használták és lehúzták Andyt”

Az örökösnő hamar reagált az őt ért lejáratásra.

Ma négy éve, hogy az egykori filmügyi kormánybiztost, Andy Vajnát holtan találták az otthonában. Fiatal felesége, Vajna Tímea sosem feledkezik meg az évfordulóról. Ilyenkor kimegy néhai férje Los Angeles-i sírhelyéhez, virágokkal teszi tele, és álló nap a közös képeiket nézegeti. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a feldíszített nyughelyet és a jó hangulatú fotókat rendre a követőivel is megosztja közösségi oldalán. Ám a mai napot nem sikerült csak az emlékeknek szentelnie, a Blikk ugyanis megszólaltatta Dudás Viktor filmszakértőt, Andy egykori jóbarátját, aki többek között arról is beszélt, hogy a producer nem adott a kritikára, és nemigen fogadta meg még a barátai tanácsát sem, főleg, ha a magánéletéről volt szó. „Sokan próbálták őt figyelmeztetni vagy óva inteni bizonyos dolgoktól, de ő soha nem volt hajlandó feláldozni a saját boldogságát semmiért vagy senkiért. Egyik fülén bement, a másikon meg ki. Olyan ember volt, aki ment a maga feje után, mondhatott bárki bármit” – mondta a lapnak Dudás, akinek gondolatai a tengerentúlon élő örökösnőhöz is eljutottak.

Timi pedig nagyon is magára vette a szavait, és nem várt sokáig a válasszal. „A mai újságcikkek kapcsán kérdezem: azok, akik duruzsoltak Andy fülébe ellenem, az állítólagos ’nagy barátok’ hova tűntek? Egy szál virágot 4 éve ki nem vinnének a temetőbe, csak használták és lehúzták Andyt…” – üzente Instagram-oldalán Timi, akinek nem jött jókor az újabb támadás. Mint azt pár napja a story.hu is megírta, ismét gondok adódhattak a magánéletében, követőinek adott válaszaiból pedig az is kiderült, hogy a babaprojekt sem úgy halad, ahogy azt szeretné.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!