Napi friss

Ferrari Violetta – Básti Lajos a Balaton közepén kérte meg a kezét

A színészlegenda a Nemzetiben szúrta ki a nála 19 évvel fiatalabb növendéket.

Amikor a legendás filmről, a 2 × 2 néha 5-ről kérdezték, amelyben a repülőst játszó Zenthe Ferenccel maradandót alkottak, Ferrari Violetta azt mondta, az ő élete is olyan volt, mint egy repülés: legtöbbször fent volt és szárnyalt, de megjárta a poklot is. Idehaza szokatlan vezetéknevét olasz apjának köszönheti, aki az első világháború alatt hadifogságba esett, majd Magyarországon maradt. Giacomo Ferrari aztán megházasodott, és a felesége négy gyereket szült neki Hódmezővásárhelyen – Stefano, Dante és János után Violettát. A család Budapestre költözött, Violetta balettiskolába került, és hétévesen már együtt játszott Ruttkai Évával, 12 esztendősen pedig olyan híres volt, hogy interjút adott. A korabeli lapok csak csodagyerekként írtak róla, és a tehetsége mellett a szépségét is dicsérték.

Színművészeti Főiskolás hallgató volt, amikor Básti Lajos beleszeretett, majd 1948-ban oltár elé is vezette. Nagy volt köztük a korkülönbség, 19 év. Ferrari Violetta éppen csak betöltötte a 18-at, Básti pedig már 37 éves volt abban az esztendőben. „Akkoriban a Nemzetiben is sokat statisztáltam. Ekkor akadt meg rajtam Básti Lajos szeme. Pándi Lalát meg engem levitt a Nemzeti üdülőjébe, mondván, hogy szegény gyerekek, még sosem látták a Balatont. Básti csaknem húsz évvel volt idősebb nálam. Magázódtunk. Bevitt a tó közepére, hogy majd megtanít úszni. Tempózás közben kérte meg a kezem. Túl fiatal voltam. Házasságunk csak pár évig tartott, 1954-ben váltunk el” – nyilatkozta évtizedekkel később a 168 óra című lapnak, hozzátéve, Bástival Pesten, a Belgrád rakpart egy panorámás lakásában éltek, és a férje csak Vilinek becézte őt.

Zenthe Ferenc oldalán a 2 × 2 néha 5 című filmben (Fotó: Archív)

Ferrari Violetta 1950-ben filmezett először, és idehaza összesen nyolc moziban szerepelt. Később megismerkedett Földeák János mérnökkel, akivel összeházasodtak. 1956-ban született meg első gyermeke, Péter, és ez volt az az év is, amikor elhagyta Magyarországot. A forradalom alatt ő is az utcára vonult, majd úgy döntött, férjével disszidál. Kisfiukat később édesanyja vitte utánuk  Nyugatra. A lapok, amelyek korábban ünnepelték, cinikusan azt írták, hogy egy bécsi mulatóval tárgyal, mert senkinek sem kell. Ez nem volt igaz, az NSZK-ba mentek, ahol Violetta hamar megtanult németül, és 1958-ben már egy filmben szerepelt. Rengeteget forgatott, de musicalekben is szerepelt. Hatalmas sztár lett, négyszázötvenszer játszotta az Irma, te édes címszerepét. Németföldön született meg második fia, Mihály, de ezután a házassága tönkrement. Családjának élt, később öt unokájának, és persze a színháznak. 1985-ben lépett fel utoljára, pánikbetegsége miatt hagyta ott a szakmát.

A rendszerváltozás után többször hazalátogatott, ám színházi szerepeket már nem vállalt, végül 1997-től, 67 esztendősen végleg hazatelepült. „Naiv voltam, amikor hazajöttem, azt hittem, minden úgy lesz, mint régen, de az emberek nagyon megváltoztak…” Budaörsi otthonát cicáival, kutyájával osztotta meg, családja is sűrűn meglátogatta, de alapvetően magányosan élt. 2014. január 23-án 83 évesen halt meg Budapesten.

Kiemelt kép: Karizs Tamás/fotocentral.hu; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!