Napi friss

Janza Kata – Csak a válás után jött rá, hogy mit csinált rosszul a házasságában

Volt férjével való kapcsolatáról mesélt a színésznő.

A kétszeresen elvált színésznő a mai napig jó kapcsolatot ápol a volt férjeivel. „Arra nagyon büszke vagyok, hogy a kapcsolataim, ha esetleg a szerelmi része véget is ért, vagy az együttélés, vagy a házasság, azért feltétlenül megalapozottak voltak, és ezek igazi szövetségek, igazi barátságok voltak – osztotta meg Endrei Judit Korhatártalanul című műsorában. – Ki sem mondtam volna azt a bizonyos boldogító igent, ha nem lett volna tartalmas az emberi kapcsolat része is. Nagyon büszke vagyok a gyermekeim édesapjára, mindkettőre, merthogy ezek működnek. Tehát jól választottam.”

Janza Kata úgy gondolja, hogy a második házassága azért romlott meg, mert túl korán ment vissza dolgozni, és nem ő maradt otthon a kisfiával, hanem az akkori párja, Kővári László. „Most már tudjuk, nem volt okos gondolat, hogy ott Samukám édesapja ment gyesre, és én visszarántódtam tulajdonképpen. Először csak a kisujjam, aztán a karom, aztán egy az egyben be lettem rántva – mesélte őszintén. – Kellett hozni egy döntést, hogy vissza tudok jönni százszázalékosan, vagy egy-egy szerepet tudok csak eljátszani. Meghoztuk ezt a, ma már tudjuk, nem jó döntést.” Elmesélte, hogy ettől függetlenül nagyon szeretik egymást, rengeteg időt töltenek együtt, éppúgy, mint nagyobb gyermeke édesapjával, Pintér Tiborral.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!