Napi friss

Kern András és Bujtor István – Három napig egymáshoz sem szóltak

A két színész egy forgatáson veszett össze egymással.

A két legendás színész nem csak egymás kollégái volt, barátságot is ápoltak, ám ettől függetlenül előfordult, hogy megsértődtek a másikra. Kern András egyszer egy forgatásra felkészületlenül érkezett, mire Bujtor István odavetette neki: „Legalább ne igyál akkor…” Minderre Kern így emlékezett: „Ittam egy konyakot meg egy sört, azt hiszem, ami nem volt annyira tilos ott, a Bujtor-filmek forgatásán. Nem volt olyan rettenetes bűn. De Pistát nagyon bántotta, mert amikor forgattunk, talán nem is ivott. De utána jelentősen… Meg előtte, meg én is. Mert akkor még lehetett inni, mert nem volt gyomorvérzésem, meg az egész nagyon régen volt. És akkor ezen kicsit összevesztünk – idézte fel a színész a Játszó-társakban. Kern aztán három nap után megunta a haragszomrádot, odament Bujtorhoz, és azt mondta neki: – ’Te hülye vagy? Már rég kibékülhettünk volna! Most így fogunk tovább forgatni, esetleg még évekig…?’ Mert minden évben csináltunk egy ilyen filmet. Azt mondta: ’Ja, ez tényleg hülyeség, szevasz, b***g, mit iszol?’”

Kern Andrást és Bujtor Istvánt négy évtizedes barátság kötötte össze. Játszottak közösen a Vígszínházban, és dolgoztak együtt például olyan közönségkedvencben, mint A Pogány Madonna.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!