Napi friss

L.L. Junior a Fekete Vonat-botrányról: „Ugyanannyi a részesedésem a profitból, mint a többieknek”

Szerinte a szervező is hibázott a koncertet megelőző időszakban.

Noha élete legnagyobb koncertjét adta a Fekete Vonat szombaton az Aréna színpadán, a formáció sikerét továbbra is beárnyékolják a piszkos anyagiak. Fatimát és Beatet sokként érte, hogy hiába énekeltek telt ház előtt két órán át, a várt sokmilliós gázsi csak álom maradt. Ahogy azt a story.hu korábban megírta, a két zenész átverve érzi magát, szerintük kimaradtak az osztozkodásból, és még a társuknak, Juniornak sem hisznek. A rapper reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában mondta el a véleményét a történtekről. „Ugyanolyan a szerződésem és ugyanannyi a részesedésem a profitból, mint a többieknek. Az lehet, hogy hiba a szervezés részéről, hogy a számok nem lettek folyamatosan kommunikálva, hogy ne hideg zuhanyként érje Fatimáékat: hiába a telt házas Aréna, mégis minimális profit van. Ez sokkoló tud lenni egy ilyen kétórás szuperkoncert után, úgyhogy az előadóművészek ezen érzése érthető” – mondta Junior.

A rapper elismerte, ő maga is több nyereséggel számolt. „Mindenki többet várt egy kicsit, ez az igazság, de el kell fogadni, van ilyen. Nem gondoltam volna, hogy valaha valaki számokról fog beszélni. A Fekete Vonat ereje túlmutat egy ilyen méltatlan ügyön, de most megvárjuk, hogy lehiggadjon mindenki. Majd ha lecsillapodnak a kedélyek, és mindenki elfogadja, feldolgozza, biztos, hogy fogunk beszélni, nyugodtan. Úgy van, hogy a szívünkben örökké lesz Fekete Vonat, de jelenleg most fel van függesztve a formáció.” Hogy Fatima és Beat hol tart a feldolgozásban, csak sejteni lehet abból, hogy az énekesnő mára minden koncerten készült képet, kiírást törölt a közösségi oldaláról, mintha a nagyszabású esemény soha meg sem történt volna.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!