Napi friss

Mitől rettegnek a magyar sztárok?

Egyesek olyan dolgoktól félnek, amikre ők maguk sem tudják a magyarázatot.

Sokan vannak, akiknek félelmei rettegéssé, sőt állandó fóbiává változnak. Ezalól a magyar hírességek és szeretteik sem kivételek. Az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva például retteg a repüléstől. A szépségkirálynőnek nehéz dolga van, mert elmondása szerint imád utazni és egy éve ingázik az új lakhelye, Bali és Magyarország között. „Még 2008-ban utaztam haza Falusi Mariannal Argentínából, amikor arra lettem figyelmes, hogy villámok cikáznak a gépünk mellett. Légörvények dobálták a repülőt, nagyon ijesztő volt. Szörnyen éreztem magam, és ekkor kezdődött a rettegésem” – mesélte korábban. Azóta talált megoldást a problémájára, a hosszabb repülőutak előtt mindig vesz be egy altatót.

Csonka András évek óta fél a betegségektől. 2021-ben a Reggeli műsorában elmondta, hogy nem feltétlenül tartja rossz dolognak a hipochondriát, ezzel a betegséggel legalább az ember megtanul figyelni magára. Saját elmondása szerint állandóan diagnosztizálja magát, nemrégiben felfedezett egy újabb tünetet a testén. „Két éve van egy olyan tünetem, amit nem lehet leküzdeni: egy fantomillatot érzek szinte folyamatosan. Érzem az illatokat emellett, csak úgy ott van” – osztotta meg a műsorban.

Kocsis Tibor a denevérektől retteg. „Nagyon parázok, a legnagyobb ősi félelmem, hogy beszáll a szobába egy denevér” – árulta el az énekes. Köllő Babett kislánya, Milla pedig a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban árulta el, hogy betegesen fél a kigyóuborkáktól, ami kiskora óta tart, és erre édesanyja sem tud magyarázattal szolgálni.

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu; TV2; Olajos Piroska/fotocentral.hu 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!