Napi friss

Rá sem lehet ismerni! Teljesen átszabatta arcát az egykori sorozatsztár

Victoria Principal kecskékkel és lovakkal él együtt.

A Dallas Pamela Ewingjaként szerezett világhírnevet, 1987-ben azonban kiszállt a sorozatból. Ugyan feltűnt más szériákban és tévéfilmekben is, mégsem tudta megismételni a korábbi sikerét. 1985-ben házasodott össze Harry Gassmann-nel, aki Hollywood egyik legismertebb plasztikai sebésze volt, és láthatóan a feleségén is több beavatkozást elvégzett, hiszen az arca az évek alatt teljesen megváltozott. Gyermekük nem született, 2006-ban pedig el is váltak.

A legfrissebb fotóján is jól látszik: nem vetette meg a plasztikát (Fotó: Getty Images)

Victoria rendszeresen posztol hivatalos Instagram-oldalán, és ebből sok minden kiderül a mostani életéről. Amellett, hogy a felvételeken jól látszik, nem tudott leállni a plasztikával, kiderül az is, mivel tölti az idejét. Mindig is nagy természetvédő volt, és most is rengeteg állat veszi körül. Újévi videójában is nagyrészt négylábú kedvenceivel látható, posztjai nagy részében lovakkal, pónikkal, kecskékkel és a kutyusával tűnik fel, karácsonyi fotójára is velük szerepel.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!