Napi friss

Erős Antónia 13 éves fiának bandája: „Úgy működünk, mint a profi zenészek”

A három tinédzserből álló formáció már saját számokon dolgozik.

A Sziget Fesztivál után legutóbb a Tehetség első látásra színpadán is nagy sikert aratott a Street Sixteen nevű rockbanda. A formáció dobosa Erős Antónia 13 éves fia, Matyi, Czutor Zoli fia, Simon énekel és gitározik, valamint tagja még a szintén gitáros-énekes 12 éves Tóth Csanád is. A trió nemrég a Reggeli vendégeként mutatta meg, hogy fiatalkoruk ellenére már most milyen tehetséges zenészek. „Nagyon felszabadító érzés volt a Tehetség első látásra című műsorban szerepelni, kamerák között lenni, mert nekem ez az életem, imádom – mondta Matyi. – Persze eleinte rám tör az izgalom, hogy mi van, ha elszúrom, de aztán túlteszem magam rajta. A családom is örült a szereplésnek, az iskolában is csomó mindenki mondta, hogy láttak a tévében, és jó érzés volt pozitív visszajelzéseket kapni. Egyébként nagyon jól működünk a bandával, már saját számaink is alakulnak, úgyhogy úgy működünk, mint a profi zenészek” – tette hozzá a híradós fia.

Kiemelt kép: rtl.hu/Reggeli

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!