Napi friss

Gáspár Evelin: „Az esküvőben sem vagyok biztos, mert apámat ismerve, az nem rólunk szólna”

Párja, Attila révén egy új családot kapott, és a nagyobbik Gáspár lány egyre több időt tölt távol Budapesttől.

A lakása a fővárosban van, de Varga Attilát Nyíregyházához köti a munkája, így Evelin a második otthonának tartja ezt a várost. A helyiek befogadták, és szeretve érzi magát. Szülőföldjén, Salgótarjánban gyakran bántották az emberek. A pár tavaly júniusban ismerkedett meg, kapcsolatuk egyelőre nem lépett újabb szintre. Ennek megvan az oka. „Nem volt eljegyzésünk, és az esküvőben sem vagyok biztos, mert apámat ismerve, az nem rólam, rólunk szólna, hanem annak kellene történnie, amit Győző akar. Nem az én nagy napom lenne. Attilával közös élményekre, utazásokra vágyunk. Nem látom magam hófehér menyasszonyi ruhában, és a jelenlegi nehéz viszonyok között anyukaként sem. Az idős emberek mindig azt mondják, hogy régen is voltak viharos időszakok, mégis születtek gyerekek. Én felelősséggel akarok gyereket vállalni. Csak akkor hozom meg a döntést, ha úgy érzem, tisztességes, kulturált körülmények között nőne fel, nem egy szétesett világban.”

Attilát azonnal elfogadta a család (Fotó: Archív)

Evelin ma már otthon érzi magát Szabolcsban. „Sokat kirándulunk a környéken, és bármerre megyek, szeretet vesz körül. Nemcsak Attila családja és népes rokonsága, de az ott élők is kedvesek, figyelmesek. Amikor elmegyek vásárolni, ismeretlenektől is pozitív visszajelzéseket kapok. Például egyik nap fogorvosnál jártam, és nem engedték, hogy kifizessem a kezelési díjat, csak annyit kértek, hogy csináljunk egy közös fotót. Az apró figyelmességeken nagyon meghatódom, mert a saját szülőföldemen sosem volt részem tiszteletben, megbecsülésben.” A fiatal pár szülei júniusban ismerkedtek meg Budapesten. „A 28. születésnapom jó apropó volt arra, hogy a két család közelebb kerüljön. Szerintem jól sikerült az ebéd, és lesz még több közös családi program. Örülnék, ha a szüleim is meglátogatnának Nyíregyházán. Nagyon élhető város, biztos vagyok benne, hogy ők is jól éreznék magukat.”

Az ismertség hátránnyal is jár

Evelin szerint az ismertségnek vannak árnyoldalai is. „Nem könnyű civil munkát találni, alkalmazottnak lenni egy cégnél. Én is megpróbáltam, de nem ment. Többé nem akarom kitenni magam kellemetlen helyzeteknek. Amikor a koronavírus-járvány alatt egy ismert színész pizzafutár lett, lépten-nyomon felismerték. Én nem szeretnék a hátam mögött megvető pillantásokat.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!