Napi friss

Charlie már javában készül a karácsonyra: „Évike csinálja a mézes sütiket, én pedig főzök”

A legendás zenész meghitt körben tölti az ünnepeket, szilveszterkor pedig inkább pihen.

Idén sem unatkozott Charlie, hiszen megállás nélkül zenélt, december 29-én pedig nagyszabású koncerttel zárja 2022-t a Papp László Budapest Sportarénában. De a nagy fellépés előtt még átadja magát az ünnepeknek, a karácsonyt békében, családja körében tölti majd. „A fiammal, Ákoskával, a feleségével, Évikével és az unokámmal, Erikkel töltjük idén a karácsonyt. Évike csinálja a mézes sütiket, én pedig szívesen főzök ilyenkor. Meghitt, jó hangulatban töltjük el, emlékezve arra, amikor kisgyerek voltam – avatott be ünnepi terveibe Charlie, aki elárulja, szilveszterkor nem vállal fellépést sehol, hisz januártól decemberig megállás nélkül zenélt. Zenésztársával, Leslie Mandokival például egy igazán reményt adó, generációkat is összetartó zeneszámot alkottak A fáklya címmel, ami a Magyar Képek című jazz-, rock- és popmelódiák vezérelte Mandoki Soulmates-lemez egyik legmeghatározóbb felvétele. – Régre nyúló történet a miénk Leslie-vel, hiszen több mint negyven éve ismerjük egymást, amikor egykori együttesem, az Olympia koncertjeire járt a MOM-ba. A 25. évét ünneplő Találkozások lemez ötletével Leslie engem is megkeresett annak idején, hogy egy magyar albumot tervez Demjén Rózsival, Somló Tamással, Zoránnal, Cserháti Zsuzsával és velem Münchenben, amiből egy zseniális lemez lett. Most pedig a Magyar Képek alkalmából ismét nagy művészekkel dolgozhattam egy albumon, köztük van Ákos, Caramel, Mező Misi, Pápai Joci, Szakcsi Lakatos Béla és Zséda is.”

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!