Napi friss

Zalatnay Sarolta elérzékenyülten mesélt az édesanyjáról

Az énekesnő életében máig fájó pont az édesanyja 1994-es halála.

Zalatnay Sarolta, Kiszel Tünde, Szuperák Barbara, Győrfi Pál és G.w.M mérik össze a héten a főzőtudásukat a Hal a tortán című műsorban. Szerencsére segítőket bárki kérhet maga mellé, erre Cininek szüksége is lesz. Már a hét legelején leszögezte, nem tud főzni, és még soha nem is érzett ahhoz kedvet, hogy egy ételt elkészítsen. Amikor pedig a többiek megkérdezték, talán a pasik főztek rá, egy vallomás szakadt fel belőle. „Igen. Előtte meg az anyukám – csuklott el a hangja, hiszen az édesanyja 1994-es halála máig fájó pont az életében. – Volt olyan, hogy előadás volt, én meg nagyon közel laktam anyukámhoz, ezért reggel csak átszaladtam hozzá: ’Mami, ma messzire megyünk, főznél valamit?’ Ő meg úgy sietett, hogy mamuszban ugrott be a kocsiba a paprikás csirkével. ’Nem baj, fiam, az a lényeg, hogy kaptál ebédet’, ezt mondta rá. Addig jó, amíg az embernek anyukája van” – érzékenyült el Cini a Super TV2 gasztroműsorában.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!