Napi friss

Csepregi Éva és Soltész Rezső elmondták, mi a baj a fiatal énekesekkel

Mindketten több évtizede állandó tagjai a hazai zenei életnek. Jól tudják, mi kell ahhoz, hogy valaki hosszú ideig a pályán maradjon.

Mindketten elismerik a mai fiatal előadókat, ugyanakkor úgy vélik, vannak hiányosságaik a manapság feltörekvő énekeseknek. A Neoton Família énekesnője szerint fontos: egy előadónak legyen elképzelése, hogy akar kinézni, milyennek akarja látni magát a színpadon, ehhez pedig szüksége van különböző kellékekre: frizurára, ruhára, egy-egy jellegzetes gesztusra, mozdulatra. Ezek teremtik meg ugyanis a színpadi jelenlétet. „Ezt a maiak egy kicsit háttérbe szorították” – vélekedett az Édeshármas című rádióműsorban. Hangsúlyozta, kiváló énekesek vannak a profik között és az olyan műsorokban is, mint például a TV2-n futó Sztárban Sztár leszek!

A műsor másik vendége, a göndör fürtjeivel híressé váló Soltész Rezső hozzátette, az előadóművészeknek a saját személyiségüket kell kifejezésre juttatniuk. „Ezt vagy hordozza magában valaki, vagy nem – mutatott rá a zenész. – Ha meg kell mondani, hogy te ezt csináld, te azt csináld, te amazt csináld, így fésüld a hajad, vagy olyan színűre fesd a hajad, ott mindig el szokott siklani a dolog. Kell önkifejezési tehetség, tudás, veleszületett intuíció.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!