Napi friss

Öt év után halottá nyilvánítják VV Fannit

A ValóVilág egykori szereplője 2017. november 21-én tűnt el. Családjában már nem él a remény, hogy valaha megtalálják.

Az egész országot sokkolta a hír, amikor Novozánszki Fanni 2017. november 21-i eltűnése után pár nappal a rendőrség 99 százalékos bizonyossággal állította, a cserfes valóságshow-szereplő emberölés áldozata lett. Két éven át rendületlenül folyt a nyomozás, hogy kiderítsék, pontosan mi történhetett vele, de Fanni azóta sem került elő. Az utolsó képkockát egy mélygarázsban lévő videókamera rögzítette róla, a felvételről azonban még a szakértők hosszas elemzés után sem tudták megállapítani, hogy ájult rajta, vagy már nem él. Azt viszont igen, hogy a megölése miatt azóta már elsőfokon elítélt B. László karjaiban van. Mindennek öt éve. A jog pedig kimondja, ennyi idő elteltével egy eltűnt személyt halottá lehet nyilvánítani, amit Fanni esetében a szülei kezdeményezhetnek. „A holnapi napon kérelmezni fogjuk az édesanyával, Katalinnal, hogy holttá nyilvánítsák Fannit – árulta el megkeresésünkre dr. Lichy József. – Sajnos semmi reményünk nincs, hogy még él, vagy hogy ennyi év után megtalálják a holttestét. Ez egy lelki és egyúttal jogi lezárása is a tragédiának – mondja a család ügyvédje, aki abba is beavatott minket, mindez mit von maga után. – Lesz egy halotti anyakönyvi kivonat, amivel megkezdődhet a hagyatéki eljárás. Ennek fényében a Fanni lakásában talált közel ötmillió forint, az autója, illetve minden vagyontárgya a szüleire száll. És végre emlékhelye is lehet a temetőben, ha a családja szeretné, erre ugyanis mindeddig nem volt lehetőség.”

Kiemelt kép: RTL II/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!