Napi friss

Eláruljuk, mi a közös Friderikusz Sándorban és Herceg Erikában

Meglepő a hasonlóság.

Egy kutatás szerint rengeteg embernek okoz nehézséget, hogy mikor milyen megszólítási formát, tegeződést vagy magázódást alkalmazzon. Bár a felmérés eredménye szerint a tegeződéspártiak aránya valamivel magasabb a középfokú végzettséggel rendelkezőknél, a 40-49 éveseknél, az elváltaknál, valamint a hölgyek körében, mégis sokan inkább a magázódást részesítik előnyben, ez utóbbi pedig néhány hírességre is igaz.

A 64 éves tévés legenda, Friderikusz Sándor például egyenesen viszolyog a tegeződéstől, nem véletlen, hogy pályatársait, kollégáit, de még a közeli barátait is magázza kortól, nemtől függetlenül. Persze nem Sándor az egyetlen, aki így fejezi ki a tiszteletét mások felé. Az X-Faktor újdonsült mentora, Herceg Erika például a szüleit magázza, éppúgy, ahogyan a Jászai Mari-díjas színész, Szabó Győző tette korábban. „Épp a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar nyelv miért csak úgy tud fogalmazni, hogy a szeretlek szó az tegeződő, így én ezt sosem mondtam a szüleimnek” – vallotta be a Sorok között című műsorban a színész.

A Dumaszínház poéngyárosa, Ráskó Eszter olyannyira szeret magázódni, hogy még a párjával is ilyen formában kommunikálnak. „A párkapcsolatomban is magázódom, mert az olyan jólesik!” – mondta a Reggeliben Eszter, akinek véleményét Tóth Vera is osztja. Igaz, az énekesnő és vőlegénye, Zoltán csupán alkalomadtán magázódnak. „Van, hogy napokig is, mert szerintünk van benne egy bizonyos fokú távolságtartás, ami még intimebbé teszi a kapcsolatunkat” – árulta el a Story magazinnak Vera. A Dancing with the Stars zsűritagja, Bereczki Zoltán és a táncos show-műsor egyik versenyzője, Csobot Adél csupán egymást magázzák, és azt is a poén kedvéért teszik. „Már akkor is így beszéltünk egymással, amikor korábbi műsorokban szerepeltem, ő meg zsűrizett. Ez csak játék” – magyarázta a Story magazinnak Adél.

Kiemelt képek: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!