Napi friss

Gabriela Spanic – Hollywoodi filmsztár kérte meg a kezét

Nagy szerelmekből és fájdalmas csalódásokból is kijutott neki, sőt még az életére is törtek. Mintha csak egy forgatókönyvíró álmodta volna meg az egészet...

Miguel de León színésszel a Nincs hozzád hasonló című sorozat forgatásán ismerkedett meg. 1997-ben világraszóló lakodalmat csaptak, amit Venezuelában még a televízió is közvetített. Egy évvel később megkapta a Paula és Paulina főszerepét, ezért férjével együtt átköltözött Mexikóba, ahová velük tartott Gabriela ikertestvére, a modellként ismert Daniela is.

Házassága nem bizonyult hosszú életűnek, 2003-ban elváltak. Férje más nő mellett kereste a boldogságot, ő pedig szerelembe esett José Ángel Llamas telenovellasztárral, akivel fiatalabb korában már jártak. A felmelegített kapcsolat azonban hamar kihűlt.

2004-ben már arról cikkeztek a lapok, hogy a hollywoodi sztár, John Cusack mellett találta meg a boldogságot egy dominikai partit követően. A pletykák szerint az amerikai színész annyira belehabarodott a harmincéves színésznőbe, hogy megkérte a kezét.

2007-ben megismerkedett az üzletember Neil Pérezzel, akitől teherbe is esett. A férfi azonban elhagyta a színésznőt, aki végül úgy döntött, megtartja a babát, és egyedül neveli fel. A kisfiú 2008. július 7-én, reggel 8.18-kor rendben meg is született Miamiban.

2010-ben letartóztatták a 24 éves személyi asszisztensét, mert kiderült, hónapokig mérgezte Gabrielát, az édesanyját és a szobalányát, és még a kétéves kisfiát is. A színésznő kis híján belehalt a mérgezési kísérletbe. A pszichopatának nyilvánított lányt nyolc évre ítélték.

A venezuelai származású színésznő visszatér a Dancing with the Stars harmadik évadában is. Az elsőben versenyző volt, a másodikban a show-műsor utolsó adásaiban zsűrizett, de hogy idén milyen feladat vár rá, az egyelőre még titok.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!