Napi friss

12 órán át ment a vita – Shakira és Piqué megegyeztek a gyerekeik sorsáról

Az énekesnő örülhet, teljesült az egyik legfontosabb követelése.

Közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy sikerült megegyezniük a két fiuk felügyeleti jogáról. A páros egy tizenkét órás maratoni megbeszélés után ügyvédeik társaságában jutott végül egyezségre. Az egykori pár hangsúlyozta, két fiuk jóléte számukra a legfontosabb. „Egyetlen célunk, hogy a legmagasabb szintű biztonságot és védelmet nyújtsuk számukra, és bízunk benne, a magánéletüket tiszteletben tartják” – olvasható közleményükben, amiben azt is írták, nagyra értékelik, hogy sokan érdeklődnek felőlük, de remélik, fiaik biztonságos és nyugodt környezetben tudják folytatni az életüket.

A spanyol sajtó közben részleteket is közölt az egyezségről. A sztárfocista például áldását adta arra, hogy Shakira Miamiba költözzön két fiukkal, Milannal és a hétéves Sashával. Az énekesnő sokáig ott élt, családja nagy része máig ott lakik, és szakításuk óta mindenképp vissza akart költözni a tengerentúlra. Továbbá Piqué havonta tíz napot tölthet a gyerekekkel, illetve az amerikai ünnepek teljes ideje alatt nála lesznek a fiúk, kivéve a karácsonyt és a nyári szüneteket. Így viszont a focista kénytelen állandóan ingázni Barcelona és Miami között, ha együtt akar lenni fiaival. Idén karácsonykor a gyerekek fele időt édesanyjuknál, a másik felét édesapjuknál töltik majd, a hírek szerint Barcelonában maradnak az ünnepekre. Jövő év elején Sasha és Milan már egy amerikai iskolában kezdenek.

Kiemelt képek: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!