Napi friss

Mérai Kata szerint úgy kell kezelni Gáspár Győzőt, mint egy szobanövényt

Sok konfliktust generált már az Ázsia Expresszben Győzike stílusa.

A TV2-n futó kalandreality harmadik szériája sem mentes a konfliktusoktól. Győzike beszólásai több játékostársat kiakasztották már. Mérai Kata és Gyebnár Csekka párosára is tett már megjegyzéseket. Kata esténként élő videókkal jelentkezik a Facebook-oldalán, és ott adott frappáns magyarázatot arra, hogyan kell kezelni Gáspár Győző megjegyzéseit. „Vannak azok a típusú emberek, akik kiventillálják magukból a feszültséget. Győző ilyen. Volt nekem egy nagyon kedves, hát olyan nagymamaanyósom, Zsuzsi. Ő mondta mindig: ’Kislányom, azért adott a Jóisten két fület, hogy az egyiken be, a másikon meg ki…’ Győzővel pont ez a helyzet – mondta Kata. – El kell engedned a füled mellett, amit beszél. Vagy mint egy kisgyerek, mint egy kamasz. Azt szoktam mondani a szülőknek, hogy pont annyit kell reagálni egy kamaszra, mint egy szobanövényre. Hagyni kell a sarokban: nő, néha hoz egy levelet, annak nagyon kell örülni, időnként meg kell locsolgatni, és akkor elvan.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!