Napi friss

Liptai Claudia és Farkasházi Réka: „Ha egyszer belelendülünk, le sem tudunk állni”

Különös barátság köti össze Claudiát, Rékát és a Bestiák egykori énekesnőjét, Bedhyt, akik megosztják egymással a különböző női praktikákat.

Már megtekinthető a Nem beszélünk zöldségeket című podcast első epizódja, amelynek segítségével beleshetünk a három sikeres nő életébe, belehallgathatunk titkaikba, praktikáikba. Mindhárman tapasztalt, gyakorló háziasszonyok: Claudia két gyermek anyukája, kamaszkorú lánya és kisfia között osztja be az idejét és energiáját, Réka három gyermek édesanyja, ráadásul három korosztályból, Bedhynek pedig két nagyfia van. „Fantasztikus ez a hármas fogat, és hogy ennyi mindent meg tudunk beszélni az egyes epizódok alkalmával. Engem személy szerint nagyon érdekel, hogy ki hogyan szervezi meg a családja körüli teendőit. Például Rékának mi a titka, és hogy jut ideje mindenre a három gyermeke mellett, vagy hogy képes Bedhy három pasi mellett megfelelő időt magára fordítania. Én, amikor főzök, akkor kénytelen vagyok többféle ételt készíteni, mert mást eszik a lányom és mást a kisfiam. Munka mellett ez sokszor kihívást jelent számomra” – meséli Claudia.

A három műsorvezető hosszú évek óta ismeri egymást, de ilyen bensőségesen, mint most, még nem beszélgettek soha. „Imádom Claudia humorát, nyitottságát, azt, hogy bármiről lehet vele beszélni – mondja Farkasházi Réka. – Ha egyszer belelendülünk, szinte le sem tudunk állni, újabb és újabb érdekes dolgok merülnek fel.” Rékát és a Bestiák korábbi énekesnőjét, Bedhyt a fiaik hozták össze évekkel ezelőtt. „Mindkettőnk fiai vízilabdáztak, ráadásul ugyanabban az egyesületben. Gyakran futottunk össze edzés előtt, vagy épp a lelátón, szurkolás közben. Mindig jókat beszélgettünk, így most az első perctől megvolt köztünk az összhan” – jegyzi meg Bedhy.

Kiemelt kép: Nem beszélünk zöldségeket podcast

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!