Napi friss

Bárdosi Sanyi: „Úgy nézek ki a táncparketten, mint egy gumimaci”

Szerinte a mozdulatai egyelőre inkább darabosak, mint lágyak, ám az esetlenségét, illetve az igyekezetét láthatóan díjazzák a tévénézők.

Ki gondolta volna, hogy a hétszeres magyar bajnok birkózó a táncparketten is megállja a helyét. A Dancing with the Stars szereplője hangsúlyozza, apait-anyait belead a próbákon, ettől még nehéz dolga van. „A birkózóénemhez képest sokat lazultam, de még mindig nem az igazi. És bármennyit is finomodtak az elmúlt hetek próbái alatt a mozdulataim, továbbra is úgy nézek ki a táncparketten, mint egy gumimaci – mondja nevetve. – A sportmúltamnak köszönhetően túl kötött vagyok a tánchoz, így bármit csinálok, az tömbösebbnek fog hatni. A vázizomzatom jóval nagyobb, mint bárkinek a műsorban: legalább 15 kilóval – az is lehet, hogy 25-tel – több vagyok. Én ugyanúgy megemelem a lábam, mint, mondjuk, Somhegyi Krisztián, úgy ugrom, mint ő, de másképp néz ki. De tényleg igyekszem, és van egy nagyszerű táncpartnerem, Szőke Zsuzsinál jobb tanárt nem is kívánhattam volna! Csak össze ne törjem! Ő egy vékony, törékeny nő, nem rángathatom összevissza, vigyáznom kell rá.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!