Napi friss

Andrei Mangra: „Én vagy a csúcson, vagy az alján vagyok”

Korábban a legeredményesebb profi táncosok közé tartozott, most elsőként esett ki a Dancing with the Starsból.

A TV2 táncos műsorában Andrei Mangra mindig legelöl végzett táncpartnereivel. Gabriela Spanic oldalán a második helyezést érte el, míg tavaly Tóth Andival a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. Sokakat megdöbbentett, hogy a Dancing with the Stars harmadik évadában legelőször kellett búcsúznia Rubint Rékával együtt. „Sajnálom, hogy kiesünk, de igazából szép volt ez így. Most ennyi lehetőséget kaptunk, amiből, úgy érzem, kihoztuk a legtöbbet. Most szépen elbúcsúzunk.” Az idei táncos műsor szám szerint a hatodik neki, hiszen korábban már három külföldi szériában is szerepelt. „Eddig mindig döntőbe jutottam. Én vagy a csúcson, vagy az alján vagyok, számomra nem létezik középút. Nálam csak az extrém dolgok működnek” – mondta kiesése után a story.hu-nak a táncos.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!