Napi friss

Zdroba Patrikék a Nyerő Párost látva elárulták, mit gondolnak Hódi Pamela férjéről

Már a villában is érezték, hogy valami nem stimmel Tóth Bencével.

Zdroba Patrik és kedvese, Bádoki Bettina estek ki a Nyerő Páros szerda esti adásában, ennek apropóján meséltek Kabát Petinek, a műsor egyik házigazdájának a tapasztalataikról. A fiatal párost leginkább a Hódi Pamela férjével, Tóth Bencével való konfliktusuk lepte meg, amikor az egykori focista mindenki előtt hazugnak nevezte az énekest. Patrik a műsort látva, utólag már úgy érzi, Tóth Bence volt az, aki sok mindenben hazudott neki. Az is fájt neki, hogy Hódi Pamela férje eleinte egyáltalán nem gondolt rájuk a szövetségkötéskor, csak utolsókként.

Patrik párja, Betti is úgy látta, gyenge játékosnak tartották őket a versenyben. „Ezt ki is mondták – mondta Betti, aki szerint Tóth Bencéék mindegyik másik párt hamarabb kerestek meg, hogy lépjenek velük szövetségre, és majd csak utolsókként őket. – Egyébként én bent is éreztem, hogy valami nem stimmel velük. Sokszor mondtam Patriknak, hogy ’Baba, nyisd ki a szemed, mert ennyire nem kell túlzásokba esni velük kapcsolatosan.’” A műsort látva Bettit is meglepte, hogy mennyire igaznak bizonyultak a megérzései. Nem titkolta, azon is elcsodálkozott, hogy Bence miket mondott róluk a hátuk mögött. „Bence egy kicsit távol állt tőlem bent. De ahogy visszanéztem, így még inkább. Nem tudom, nem ismerjük őket annyira, Bencét nem tudtam megismerni bent, mert tényleg keveset is beszélgettünk. De a látottak alapján tényleg negatív a véleményem.”

Kiemelt képek: RTL Klub/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!