Napi friss

Györgyi Anna: „Csaba az életem origója”

A mi kis falunk Évája és párja, Kiss Csaba színházi rendező rövidesen házasságkötésük 25. évfordulóját ünneplik.

Szerelem első látásra? Részben. Még pontosabban: az egyik fél részéről. „Csaba előtt soha senkivel nem éltem – eleveníti fel megismerkedésük nagy pillanatát a színésznő. – De azt sem tudtam elképzelni, hogy ennyi ideig ugyanazt az egy embert nézzem. Épp a napokban beszéltünk erről Csabával, mi volt sorsszerű a találkozásunkban. Ő ugyanis bevallotta, hogy én annyira nem is tetszettem neki. Nem olyan nőtípus volt az ideálja, mint amilyen én vagyok. Szőke, kicsi, vékony. De tegnapelőtt is azzal jött haza, hogy azt mondta: ’Én most is ugyanúgy elvennélek!’ Hogy én abszolút neki való feleség vagyok. Ez nagyon jólesett.”

Bizarr helyzetben ismerkedtek meg. Anna szerepet vállalt Győrben, a Padlásszínházban, az odaúton színpadi partnerét kérdezte meg, milyen ember ez a Kiss Csaba?

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

A cikk folytatásából megtudhatja, milyen egy nem mindennapi házasság története. A sztárokról szóló cikkek mellett ugyanitt 6 oldalnyi rejtvényt, Mautner Zsófi különleges receptjeit, valamint a Nők Lapja sztárszerzőjének szerelmes novelláját is megtalálja. Hangolódjon velünk az őszre!

Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!