Napi friss

Két műtéten is átesett Kamilla királyné

A britek új királynéjának a múltjában még mindig számos érdekes történet akad, össze is szedtünk tízet.

Július 17-én Londonban jött világra arisztokrata felmenőkkel büszkélkedő, jómódú családban Kamilla Shand néven. Apja háborús hős, katonatiszt, majd borkereskedő volt, anyja háztartásbeli. Nővérével és azóta elhunyt bátyjával vidéken nevelkedett.

Bentlakásos iskolába járt Angliában és Svájcban, végül lakberendezést tanult Párizsban. Dolgozott is egy ideig a szakmában.

„A maga ükapja, VII. Edward király és az én dédanyám, Alice szeretők voltak. Mit szólna a folytatáshoz?” – állítólag ezt kérdezte a trónörököstől a legelső találkozójukon, 1970-ben. Nem sokkal később már egy pár voltak.

1972-ben férjhez ment Andrew Parker-Bowleshoz, aki korábban Károly húgával, Anna hercegnővel járt, állítólag ő vette el a szüzességét is.

Kamilla fiának, Tomnak Károly nemcsak a mostohaapja, hanem a keresztapja is. A királynak egyébként 28 keresztgyereke van, egy már meghalt közülük.

A házaspár kilencedik fokon unokatestvér egymással, egyaránt az 1630 és 1690 között élt Henry Cavendish-től, Newcastle második hercegétől származnak.

Egymást csak Gladys és Fred néven emlegetik. Károly Péntek-lánynak is hívta a nejét egy időben.

Egyszer séta közben a lábát törte, belelépett egy üregbe. Szemműtétje is volt, pár éve pedig eltávolították a méhét.

Egy londoni menhelyről két Jack Russell terriert fogadott örökbe, az ebek Beth és Bluebell nevekre hallgatnak.

Vilmos és Harry Diana halála után egy évvel találkoztak először Kamillával, akit hosszú évek óta ugyanúgy becéznek, mint az unokái: Gaga.

Kiemelt kép: Getty Image

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!