Napi friss

Vándor Éva: „Azt mondtam, még egy hét próba, és biztos elválunk”

Férjével túlságosan összefonódott a magánéletük és a munkájuk.

A nemrég a Halhatatlanok Társulatába választott Vándor Éva és férje, Harmath Imre színművész immár 34 éve alkotnak egy párt, ahogy a színpadon is gyakorta látni őket együtt. A színésznő a Húzósban vallotta be, hogy a kezdetekben okozott némi feszültséget köztük, hogy együtt dolgoznak. „Volt úgy, hogy partnerek voltunk a színpadon, ugyanúgy az életben, és akkor azt mondtam, még egy hét próba, és biztos elválunk. Mert egyszerűen nem bírtam, hogy bemegyek a színházba, és nem tudtok hazamenni, és elmondani a férjemnek, hogy figyelj már, a partnerem kibírhatatlan. Vagy a partneremnek nem tudom elmondani, hogy figyelj, otthon rettenetes botrány volt, ne haragudj. Annyira összekeveredett, annyira összeragadt mindent. De okosak vagyunk, intelligensek, tényleg” – mondta el a színésznő, aki jelenleg a Jövőre, veled, ugyanitt című darab folytatásában látható együtt a férjével.

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!