Napi friss

Hódi Pamela: „Kihasználom, hogy Bence igazi férfi mellettem”

A 33 éves influenszernek ez az első párkapcsolata, amiben nagybetűs nő lehet.

Ma este startol el az RTL Klub páros valóságshowjának a 6. évada, melyben többek között Hódi Pamela és férje, Tóth Bence is versenybe száll a Nyerő Páros címért. A szerelmesek úgy érzik alaposan kiismerték egymást az elmúlt négy és fél év alatt. „Ez az egyik kedvenc tévéműsorunk, úgyhogy nagyon örültünk, hogy felkérést kaptunk a szereplésre. Bár túl sok meglepetés nem ért engem Bencével kapcsolatban, hisz sportoló létére pontosan tudtam, hogy megvan benne a versenyszellem, a küzdeni akarás, ő azonban ezt az oldalamat nem ismeri a mindennapokban. Eddig inkább azt látta, hogy milyen édesanya, háziasszony vagyok, a fizikai feladatokat viszont abszolút leveszi a vállamról. Nem titkolom, ez az első párkapcsolatom, ahol nem nekem kell a férfi szerepet is betöltenem, és egy kicsit ki is használom, hogy Bence ilyen, még arra is meg szoktam kérni, hogy felemelje az ágyneműtartót – vallja be nevetve Pamela. S hogy miképp készült a házaspár a megmérettetésre? „Leginkább fejben – veszi át a szót Bence. – Nyilván akadálypályát nem állítottunk fel a nappalinkban, de néhány párkapcsolati kérdést átbeszéltünk, például kinek mi volt a jele az óvodában, mikor és hol volt az első randevúnk, és persze az évfordulókat, dátumokat is átvettük” – ismeri be Tóth Bence.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!