Napi friss

Gaál Noémi párjáról, Tamásról: „Mellette megtaláltam a biztonságot, amire vágytam”

A népszerű időjós és párja először szerepelnek majd tévéműsorban.

Gaál Noémi jó ideje egy párt alkot párjával, Tamással, aki azonban eddig nem szerepelt a nyilvánosság előtt, azonban hamarosan a TV2 Párharc című műsorában láthatják őt a nézők. A csinos időjós sokáig kerülte, hogy párjával közösen szerepeljen az újságokban vagy a tévében, bár azt sosem titkolta, mennyire boldog Tamás mellett, és bármikor kérdezték, őszintén mesélt a kapcsolatukról. Noémi sokat változott párja kedvéért, mint korábban a Storynak elmesélte, kevésbé aggódós lett az új kapcsolatban. „Jó a humora, pozitív az életszemlélete, és sokkal könnyebben kezeli a dolgokat, mint én. Amióta együtt vagyunk, lazább lettem, és nem akadok fenn jelentéktelen apróságokon, ami egyébként jellemző volt rám – mesélte. – Én tervezni szeretek, ő viszont rögtönözni, de így legalább nem veszítem el a rugalmasságomat. Ebben közelítünk egymás felé: tőlem nyitottságot, Tamástól pedig átgondoltságot igényel, és némi türelmet.”

Az összeköltözéssel sem vártak sokáig, idővel az időjósnak egyre több holmija maradt párja otthonában. „Egy idő után éreztem, hogy már nem kell megkérdeznem, mi hogyan működik a házban, ahogyan azt sem volt kérdés, együtt vagy külön hajtjuk álomra a fejünket. Ehhez mindketten kellettünk, én is szeressek ott lenni, és Tamás is éreztesse, otthon lehetek.” Noémi Tamással nem csupán egy új szerelmet kapott, egy  kertes házat, egy kutyát, és ami az időjós számára a legfontosabb, hogy egy kamasz lányt is, aki azóta már hivatalosan is felnőtt, és akivel Noémi sok időt tölt együtt.

Az időjós nagyon szereti a párjában, hogy spontán és természetes. „Ami a legfontosabb, hogy mellette úgy érzem, révbe értem, és megtalálam azt a biztonságot, amire vágytam.” Tamás egyébként Noémi boltjainak az üzemeltetésébe is besegít. „Nagy segítség például, ha reggel ő megy oda nyitásra, én pedig indulhatok az ATV-be. Ebből a szempontból is igazi társai vagyunk egymásnak” – mesélte nemrég a Bestnek Noémi, és a magazinnak azt is elárulta, párjával bár sokat dolgoznak, a vasárnapok csak az övéik. „Akkor elnyújtjuk az ébredést, kényelmesen megreggelizünk, majd programozunk a családdal vagy a barátokkal, illetve Tamás egyetemista lányával. Mindig öröm, ha mi, hárman – meg a két kutya – nyakunkba vesszük a várost, vagy csak megnézzük a naplementét a Dunánál.”

A házasság sincs kizárva

Gaál Noémi korábban úgy vélte, egy kapcsolat értékét nem a házassági papír határozza meg, azonban ez az elképzelése kissé megváltozott. „Meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta sokatmondón egy korábbi interjúban.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!