Napi friss

Zámbó Jimmy – 10 kérdés, amelyre választ várunk

A 21 éve elhunyt Királyról most készülő tévésorozat akkor lesz igazán érdekes, ha választ kapunk benne a Jimmyről már életében és pláne a halála után felröppent pletykákra, vélt vagy valós titokra.

Miért állította valaki, hogy ő az apja?

Zámbó család még alig ocsúdott fel a 2001. január 2-ai haláleset miatti sokkból, amikor a hajdúdorogi Zámbó Elemér bejelentkezett. „A rádióból tudtam meg, hogy meghalt a fiam” – mondta akkor a Blikknek a férfi. Jimmy édesanyja végül megnyerte a pert, amit a férfi ellen indított.

Voltak-e szakmai ellenségei?

Állítólag őrülten féltékeny volt más énekesek sikerére, és rendszeresen alázta is a kollégáit. Hetényi Zoltán, az Edda dobosa mesélte a zenekarról szóló könyvben: „A zenekari buszban az egyik oldalamon Gergely Robi, aki az Emmanuelle-lel hihetetlen nagy sztár volt, a másikon meg Zámbó Jimmy. Ott ültem közöttük, amikor Jimmy átszólt Robinak: ’Figyelj, színész, tudod, hogy tízmilliószor jobban énekelek, mint te?’” Vajon mindenkivel így viselkedett, miközben magánemberként, mint egy szent, kórházakat támogatott, beteg gyerekek műtétjét fizette?

Kivel tűzött össze még a főnökein kívül?

Zenei szakemberek állítják, a színfalak mögött elviselhetetlen alak volt, például ha megérkezett valahova, soha nem köszönt. „Rendszeresen megfenyegetett minket, hogy elmegy a kiadóból, és csinál sajátot. Ám amikor elérkezett volna ez a pillanat, csak annyit kérdezett: mikor kapja meg az előleget. Minden évben zsarolt minket” – nyilatkozta Joós István, a Magneoton kiadó alapító tulajdonosa. Ha egyszer megtette, zsarolhatott másokat is, de kiket?

Miért hirdetnek a legenda sírján?

Volt egy időszak, amikor hirdetéseket találtak a Király síremlékén. Víz- és gázszerelést, valamint sírkőkészítést reklámoztak rajta. Családja felelősségre akarta vonni az elkövetőket, de a fecniken szereplő mobilszámon nem lehetett őket elérni. Fontos kérdés, ha marketingcélokra akarják használni a sírt, miért nem veszik fel, ha keresik őket? „Mélységesen felháborít bennünket, hogy vannak olyan emberek, akik a testvérünk tragédiájából szeretnének profitálni!” – mondta korábban Árpy a Ripostnak.

Floridai magán­szigetbe fektette a vagyonát?

Állítólag nem tudott bánni a pénzzel, két kézzel szórta. Tőzsdézett, mert azt divatosnak tartotta. Mennyit bukott? Valóban vagyona egy részét egy Florida közeli magánszigetbe fektette? Ő maga mondta, hogy van egy szigete ott, amit csak motorcsónakkal lehet megközelíteni. Vajon igaz?

Válni akart a feleségétől?

Fia, Krisztián és testvére, Tihamér szerint az énekes el akart válni a feleségétől, Edittől: „Jimmy kimondta, hogy válni szeretne.” De az énekes bizalmasával, Hulé Évával is beszélt erről: „Pár héttel a halála előtt, november vége táján épp fát vágott a kandallóba, amikor azt mondta, már nem boldog a feleségével, sok-sok vitájuk volt, és csak a gyerekek miatt marad Edittel. De már nem bírja, és válni akar.” Csak hullámvölgybe került a házasságuk, vagy valóban véglegesen megromlott?

Ki volt az utolsó nagy szerelme?

Állítólag egy fiatal nő volt élete utolsó nagy szerelme. Úgy hírlik, senki sem fogta meg őt annyira, mint ez a nő. Új szerelmével képzelte el a jövőt, új családot akart vele alapítani. Hol ismerkedtek meg? Ki ez a nő, aki miatt Jimmy, akinek a család mindig is szent volt, kész volt a korábbi életet felrúgni? Aki miatt váláson gondolkodott?

Halála után született még egy gyereke?

Úgy hírlik, annyira komolyan tervezte utolsó szerelmével a jövőt, hogy azzal is számolt, az életvitele miatt, a sok itallal, edzéssel, táplálékkiegészítővel, rendszertelen mindennapokkal, stresszel együtt lehet, esetleg nem tudja majd teherbe ejteni a párját. Ezért fagyasztatta le a hímivarsejtjeit, mégpedig annyit, hogy az akár több próbálkozásra is elegendő legyen. ­Vajon felhasználták ezeket a spermákat? A halála után született még Jimmy­nek egy vagy akár több gyermeke?

Miért hordott magánál fegyvert?

Jimmy egy lépést sem tett fegyver nélkül, akár tárgyalni ment, akár koncertre. Még a színpadon is mindig a zsebében volt a pisztoly. De miért, mitől félt? Vagy csak menőbbnek érezte magát tőle? Egyszer még jóbarátjára, Pataky Attilára is ráfogta, állítólag azért, mert egy miskolci gálán az EDDA-­sztár akarta az utolsó dalt énekelni.

Hogyan halt meg valójában?

Ez az a kérdés, ami mindenkit nagyon érdekel. Mi történt azon a végzetes napon, 2001-ben? Hogyan sült el a fegyver? Miért kellett ilyen fiatalon elmennie?

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!