Napi friss

Mi lett a gyerekekkel, akik Friderikusszal feleseltek?

Huszonkét év után meséltek a Gyerekszáj szereplői a műsorvezetőről.

Biztosan sokan emlékeznek a Gyerekszáj című műsorra, amiben Friderikusz Sándor – kisebb-nagyobb sikerrel – igyekezett szót érteni 8-9 éves gyerekekkel, akiknek a többsége hol szemtelenkedett vele, hol pedig levették a lábáról. Ez már több mint húsz éve volt, a szereplők azóta felnőttek,  – és egyikőjük, Cser Anikó Panni úgy döntött, összehívja néhány társát, hogy ennyi év távlatából átbeszéljék, gyerekként miként élték meg a szereplést.

Panni videójából kiderül, hogy bár akkoriban sztárként kezelték őket – az sem volt ritka, hogy autogramot kértek tőlük az utcán –, ma már nem ismerik fel őket. Továbbá azt is elmesélték, soha nem kellett szerepet játszaniuk, és nem írták meg előre a szövegeiket, az volt a ’feladatuk’, hogy magukat adják. Illetve azt a tévhitet is eloszlatták, hogy a műsorban való szereplésért pénzt kaptak volna, – viszont egy-egy játékot a nap végén hazavihettek. Friderikusz Sándorról is beszéltek pár szót, elmondták, hogy noha nem babusgatta őket sem a felvétel közben, sem a forgatási szünetekben, mindig kedves volt velük, és egyenrangú partnerként kezelte őket.

Kiemelt kép: Karizs Tamás

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!