Napi friss

3 jel, hogy komolyan aggódnunk kell Erzsébet királynőért

Az uralkodó jelenleg állandó orvosi felügyelet alatt áll.

Csütörtök délután közzétette a Buckingham-palota, hogy II. Erzsébet királynő egészségi állapota miatt állandó orvosi felügyelet alá került. Azóta családtagjai egymás után érkeznek Balmoralba, ahol az uralkodó az utóbbi időben tartózkodott. A világ most egy emberként izgul a 96 esztendős királynőért, és hogy mennyire komoly is a helyzet, azt három dolog is jól mutatja.

1. II. Erzsébet aktuális egészségügyi állapotáról gyakorlatilag sosem beszél a palota. Korábban előfordult, hogy utólag beszámoltak arról, ha a királynő kezelésen vett részt, vagy ha pár napot kórházban töltött, de az éppen aktuális állapotáról sosem hoznak nyilvánosságra információkat.

2. Unokája, Harry herceg és felesége, Meghan hercegné is azon családtagok közé tartozik, akik most Balmoraba vették az irányt, hogy a királynő mellett lehessenek. Mindezt persze természetesnek is vehetnénk, ugyanakkor köztudott, hogy az uralkodó és unokája között megromlott a viszony. Pont a napokban cikkezett róla a brit sajtó, hogy Harry és Meghan visszautasították II. Erzsébet meghívását, aki augusztus végén a balmorali kastélyba invitálta őket. Most azonban, hogy a királynő orvosi felügyelet alá került, lemondták hivatalos programjukat, és Skóciába siettek.

3. A BBC One nevű brit közszolgálati csatorna minden műsorát felfüggesztette az elmúlt órában, és kizárólag a királynő állapotával kapcsolatos hírekről számolnak be. Ami még ennél is aggasztóbb, hogy a műsorvezető, Huw Edward fekete öltönyt, fehér inget és fekete nyakkendőt visel. Ez az előírás a csatornánál arra az esetre, ha a királyi család valamelyik tagja meghal.

Kiemelt kép: Getty Images