Napi friss

Diana hercegné Göncz Árpádnak panaszkodott Magyarországon

A walesi hercegné 1990 májusában a férjével együtt, majd 1992-ben egyedül látogatott el hazánkba.

A volt szocialista blokk országai közül elsőként hazánkat kereste fel a walesi hercegi pár, Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és felesége várták őket a repülőtéren. Árpi bácsinak Diana és Károly voltak az első vendégei. Felkészítésre nem igen volt idő, Göncz elnézést is kért, amiért nem ismeri jól a protokollt, és biztosan hibázni fog. „Az ön családja – mondta Károlynak – ezer éve csinálja ezt, én három napja.” A pár tiszteletére díszvacsorát adtak az Országházban aznap este. Károly az autóból kiszállva elámult a csodálatos épület láttán, és megkérdezte: „De szép épület, mire használták eddig?” Négy napot töltöttek nálunk, Diana volt színházban, filmforgatáson, utazott a 2-es villamossal, és fokhagymafüzért is vásárolt a Vásárcsarnokban. Megnéztek egy lovasbemutatót is Bugacon.

Két évvel később a hercegnő mint a szervezet fővédnöke a brit balett-társulatot kísérte el hazánkba. Göncz Árpád társaságában, fején a Spencer család diadémjával, amelyet az esküvőjén is viselt, nézte végig az előadást az Operában. Ezután a köztársasági elnök magánvacsorán látta vendégül. Egy Diana életéről készült dokumentumfilmben így mesélt erről Göncz: „Az asztalnál levette a diadémot, mert nyomta hátul a fejét, én pedig megkérdeztem, megfoghatom-e. Igent mondott. Nagyon nehéz, feleltem, mire ő: ’Ha maga azt tudná.’ Ma már értem, hogy nem a fejék valódi súlyára gondolt…”

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!