Napi friss

Kucsera Gábor – Visszaül az iskolapadba

Az egykori sportoló negyvenedik születésnapja előtt számot vetett és azt is elárulta, hogyan él mostanában.

Az egész nyarát kütyümentes táborában töltötte, két nagyobb gyermeke, Beni és Milla, valamint húsz eleven táborozó diák társaságában, és titkon reméli, hogy ezen a nyáron senkinek nem jutott eszébe meglepetés bulit szervezni neki. A sportoló jövő héten ugyanis kerek évfordulót ünnepel, negyven éves lesz. „Elengedtem ezeket a születésnapokat, nem kerítek neki nagy feneket, hiszen augusztus 27-én van, és mivel gyerekkoromban sose volt bulim, mert ilyenkor még mindenki nyaralt, így már felnőttként sem igénylem” – magyarázta az egykori világbajnok magyar kajakozó és olimpikon. Gondolatban pedig inkább a szeptemberre koncentrál, hiszen ősszel sem fog unatkozni. „Indul az apa-fia táborunk, amit minden hónapban egyszer, péntektől vasárnapig szeretnénk megszervezni. Az apa-fia kapcsolat egy vékony jégen táncoló történet, amivel igenis foglakozni kell. Ezúttal is a természetben leszünk Nógrád megye egyik horgásztava mellett” – árulta el a Reggeliben a sportoló, aki ráadásul szeptembertől visszaül az iskolapadba is. „Talán túl sok mindent bevállaltam. A covid alatt asztaloskodni kezdtem, majd jött is egy lehetőség, és meg tudtam venni egy műhelyt, amit tavaly el is kezdtem csinálni. Szeptemberben pedig kezdődik az iskola, egy kétéves felnőttképzésen veszek részt. Úgy tűnik, negyvenéves koromra benőtt a fejem lágya, felnőttem” – tette hozzá viccesen, a tanulást azonban annál komolyabban gondolja, ebből szeretne ugyanis megélni a későbbiekben.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!