Napi friss

Aradszky László és Koós János – Alaposan kihasználták a népszerűséget

Édes Piroskám, Kislány a zongoránál − a két slágergyáros jóbarátot imádták a nők.

„Annál az első ügyetlen csóknál” – énekelte Aradszky László az 1967-es Táncdalfesztiválon, amelyen rögtön második helyezett lett. A lányok másnaptól sorban álltak érte. Barátja, Koós János is hasonlóan sikeres volt a hölgyek körében. A Táncdalfesztivál fess legényei gyakorlatilag egymás szomszédságában éltek a fővárosi Szondi utcában, és bizony kihasználták a népszerűségüket. „Egy jóbarátunknak volt egy kis lakása, amit mindig odaadott nekünk, így megoldódott a csajozás kérdése. Kis túlzással a velünk szembe jövő csajok mind megvoltak nekünk – büszkélkedett néhány éve Aradszky, akit Koós rendre cukkolt 170 centis magasságával. A két barátot kezdettől fogva összekötötte a humor. – Ha szükség volt rá, eljátszottam, hogy 190 centis vagyok, de valójában nem érdekelt a magasságom. Kicsi a bors, de erős” – mesélte Aradszky. Barátságukat ötven évig ápolták, amelyet csak Aradszky halála szakított meg. „Cukkoltam, de szerettem. Az énekesek közül ő volt a legjobb barátom, még ha kicsi is volt – mesélte Aradszky halála után Koós. – A Táncdalfesztivált élveztük, drukkoltunk egymás sikeréért, mindketten imádtuk a zenét, a lányokat, a focit és a Balatont.”

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!