Napi friss

Fábián Anita – Ceremóniamester lett!

A Jóban Rosszban című sorozatból ismert színésznő igyekszik több lábon állni, így a színészkedés mellett egy ideje esküvőkön vállal munkát, amiről először a story.hu-nak mesélt.

„Számomra igazi öröm és megtiszteltetés szerelmes emberek legboldogabb napjának ilyen felelős részese lenni – ezzel a mondattal adta közre a színésznő, hogy mostantól esküvőkön cilinderes ceremóniamesternek is felkérhetik. – Mondhatni, hogy a vőfély női és modernebb verziója vagyok, egy háziasszony, aki gondoskodik a hangulatról, és arról, hogy a házaspárnak semmire ne legyen gondja. A cilinder a cég védjegye, én a kék színt választottam, és már a sokadik esküvőn vagyok túl – mesélte Anita, aki korábban is vállalt már hasonló feladatot, de csak barátok esküvőjén, majd elvégezte a Cilinderesek Akadémiáján az ehhez szükséges képzést is, amit egyáltalán nem bánt meg. – Sajnos a Covid próbára tett, sok munkám elmaradt, sőt a mai napig nem vettem fel úgy a szálakat, mint előtte. Ráadásul így, ötven felé már nincs annyi főszerep, és úgy veszem észre, hogy a sorozatok is átalakulnak. Ettől még több színházban is játszom, de nincs értelme keseregni a múlton. Elfogadtam az új helyzetemet, és mivel nemcsak magamért, de a lányomért is felelősséggel tartozom, így nyaranta ceremóniamesterkedéssel is foglalkozom, amit nagyon élvezek. Színészként az, hogy több ember előtt szerepelek, nem okoz gondot, kommunikációs és önérvényesítő tréningeket is tartok, így ez a része is könnyen ment, amit azonban a nulláról kezdtem, az a számítógépes világ. Bevallom, kínkeservesen tanultam meg. Örülök, hogy ma már elmondhatom magamról, több lábon állok, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy brutál világ jön.”

Kiemelt kép: Archív, Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!