Napi friss

Nagyon megváltozott Pásztor Anna élete

Komoly döntést hozott az énekesnő.

Úgy érzi, évek óta ez az első igazi nyara. Gyerekeivel kiköltözött a Pilisbe, ahol mindennap egy nyaralásnak tűnik, emellett szép számban vannak fellépései is. „Egy kis faházba költöztünk, van egy dézsa, amit fel tudok fűteni, egy kis gumimedence a családnak, még a kutyának is van egy kis műanyag, teknősalakú pancsolója. Fantasztikus a kilátás, halálos a nyugalom, teljes a béke. Nincs rohanás, lemegyünk a tóhoz, a játszóparkba, a játszótérre, végre igazi nyaram van. Szeretem a várost, de az előző két évben rájöttem, hogy nem bírom a bezártságot, kellett ez a hegyteteji nyár egy tó partján. Idén először Pásztor Anna napozott! Húsz éve nem napoztam, most végre sikerült – mesélte az énekesnő, aki zenekarával heti két-három helyen lép fel, ami szerinte egészséges mennyiség, így van ideje alkotni, a családjára, és megélni a nyarat is. Többek között a Sziget Fesztiválon is színpadra áll az Anna and the Barbies. – Számomra a fesztiváloknak mindig karácsonyillata, karácsonyíze van, ez az élet ünneplése. Ha valamit istenítek, az a zene, a művészetek. Nekem ez egy kánaán, egy habzsi-dőzsi, egy oázis ebben a rohanó világban, ahol az emberek kieresztik a gőzt. Párját ritkító alkalom, ahogy örülnek egymásnak. Azért volt nehéz túlélni az elmúlt két évet, mert szét voltunk választva egymástól. Csomó boldog ember között mindenki boldog lesz, picit megáll az idő, olyan, mint egy felnőtt vidámpark.”

Kiemelt kép: TV2

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!