Napi friss

Szakítása után Bebénél maradt az epilepsziás Letti

Szerencsére Letti állapota sokat javult a megfelelő kezeléseknek köszönhetően.

Bár csak átmenetileg szeretett volna jobb körülményeket biztosítani a szomorú sorsú kutyának, tervei szinte azonnal megváltoztak, amikor megismerte Lettit. Az epilepsziával küzdő másfél éves német juhász az énekesnél igazi otthonra lelt, és az állapota is javult. Korábban nem volt túl jó sora a négylábúnak, akit az énekes még volt párjával mentett meg Kaposváron. „Először csak azt terveztük, hogy átmenetileg gondoskodunk róla, és aztán keresünk neki egy jó gazdit, de már akkor tudtam, hogy velem marad, amikor elhoztuk” – mesélte a másfél éves kutyájáról a NYÁR 22 adásában. Letti epilepsziája is javult, hála a megfelelő kezelésnek, most pedig már remekül érzi magát az énekessel, minden iránt érdeklődik. Bebe egyébként épp felújíttatja otthonát, Letti pedig kiváló brigádvezetőnek bizonyul: legutóbb habarcsos pofával köszöntötte hazaérkező gazdáját. Bebe életében egyébként nem csak a kutya és az otthona felújítása hozott változást, új szakmát is kitanult. „Fejembe vettem, hogy saját magam készítek majd videóklipet. Érdekelt a vágás is, ezért elvégeztem egy virtuális effektekkel foglalkozó kétéves iskolát” – újságolta.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/ fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!