Napi friss

A hétvége legfontosabb sztárhírei egy helyen!

A hazai hírességek körül csak úgy zajlanak az események még ilyenkor is.

Nagy a boldogság Stohl András családjában: feleségével, Vicával megszületett első közös gyermekük. A színész péntek este Instagram-oldalán egy édes fotóval tudatta a hírt követőivel, hogy kislányuk világra jött. A baba a Bella Julianna nevet kapta. Stohl András már öt gyermek apukája, korábbi kapcsolataiból három lány és egy fiú született.

A legnagyobb titokban összeházasodott Iszak Eszter, a Mokka műsorvezetője és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszónk. Tavaly nyári eljegyzésük után a lagzit a sztárok egyik kedvenc esküvőhelyszínén, a Le Til Kúriában tartották. (Nemrég ott mondta ki a boldogító igent Dobó Ági és férje, Csaba is.) A fiatalok családjuk, szeretteik és barátaik körében kötötték össze hivatalosan is az életüket, és természetesen hazánk hírességei sem hiányozhattak a lagziról. A Puskás-Dallos házaspár, illetve a Barátok köztből ismert Nagy Alexa is a vendégek között volt.

Ördög Nóráék háza táján azonban már kevésbé örömteli dolgok történtek. A műsorvezető közösségi oldalán osztotta meg, hogy legutóbb balatonfüredi boltjuk miatt jelentették fel őket, ugyanis a kirakat üvegeire helyezett matricák nem felelnek meg a városképi előírásoknak. Túl színesek voltak, így azokat el kellett távolítaniuk. Korábban első boltjuk, a Balatonakarattyán található Nekem a Balaton miatt alakult ki kisebb botrány, miután az üzlet utcájában élők kiakadtak a kisbolt körüli felhajtás miatt, és mert hatalmas tömeg kereste fel időről időre az üzletet. Nóráék akkor úgy döntöttek, a boltot ugyan meghagyják, de a békesség érdekében a vendéglátás részét egy nagyobb, a lakosoktól távolabbi pontba költöztetik, így született meg a Csücsök.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!