Napi friss

Raksányi Gellért – Halála miatt jobban féltette szerelmét, mint saját magát

A Nemzeti Színház egykori színművésze, a Szomszédok Kutya ura 14 éve nincs köztünk.

Raksányi Gellért, vagy ahogy a legtöbben ismerték, Kutyu július 19-én ünnepelné 97. születésnapját. Becenevét azután kapta, hogy gyerekkorában eltévedt egy vadászat során, és kutyák hívták fel rá a hajtók figyelmét. Számtalan színházi és tévés szerepe volt, 53 évig volt a Nemzeti Színház színművésze. Leginkább karakterszerepeket osztottak rá, mégis népszerű lett, ő maga is büszke volt arra, hogy kisebb szerepekben is képes megmutatni tehetségét. Egyenes jellemként nem rejtette véka alá a véleményét. Magánéletétől távol tartotta a nyilvánosságot, de ha kérdezték róla, a maga módján őszintén válaszolt. A Szabad Földnek egykor így beszélt róla: „A magánéletéről nekem, mint minden nagy marha embernek, nehéz nyilatkoznom, mert velem együtt igen szemérmesek. Én ezt kulisszatitokként kezelem. 1947-es nemzeti színházi leszerződtetésem óta egyetlen kolléganőmmel sem volt semmiféle kalandom. Nem azért, mert nem lett volna rengeteg alkalom, hanem azért, mert ha valaki politikailag nem állt nagyon jól, vagy nem volt igen nagy kedvenc, akkor adott esetben nem tudta megvédeni partnerét a rendkívül nehéz korszakokban.” Az egykori interjúban párjáról is mesélt – persze nem sokat. „Semmi szégyellnivalóm nincsen, 21 éve együtt vagyok Zubonyai Katával, aki úszó volt, válogatott kerettag, majd úszóedző, jelenleg kineziológus. Mérhetetlenül hosszú együttlétünket rendkívüli olvasottsága, szellemisége biztosítja. És nagyon csinos is. Örülnék, ha ez fordítva lenne.”

A színész élete végén nem titkolta, hogy súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzd. 2008 májusában ment el örökre. Özvegye évekkel később interjút adott a Storynak, amiben a megismerkedésükről is mesélt. Filmbe illő módon találkoztak egymással. A színész már 31 éve agglegényként élt, amikor egy szeptemberi nap leszólította a nála 28 évvel fiatalabb egykori úszót a trolimegállóban. Nem hazudtolta meg önmagát, az ismerkedés elején közölte, nála sem az összeköltözés, sem a házasság nem jöhet szóba. Katának sem volt ellenére ez a hozzáállás, de jót mosolygott, amikor a színész pár hónappal később megkérte, költözzön hozzá, majd amikor újabb pár hónap elteltével megkérte a kezét. Boldog házasságban éltek, aminek titka az volt, hogy nagy szabadságot adtak egymásnak. A nagy korkülönbség ellenére sem voltak problémáik, de az elmúlás mindig sörtét árnyékként kísértette őket. „Kutyu már a kapcsolatunk elején a nagy korkülönbség miatt aggódott értem, féltett, hogy mi lesz velem, ha ő elmegy.” 23 éve éltek együtt, amikor kiderült, hogy a színész gyógyíthatatlan beteg. Utolsó napjait a Kenyeres utcai hospice-házban töltötte, amelynek ápolói rengeteget segítettek a Nemzet Színészének az utolsó napokban. „Én is ott voltam vele, fogtam a kezét, és végig azt motyogtam: ’Kutyu, tudod, ha menni kell, akkor a fény felé.’” Balatongyökörön helyezték végső nyugalomra, ahol díszpolgár is volt. A halotti tort is ott tartották, aminek éjjelén különös dolog történt: Kutyu kerékpárján felgyúlt a lámpa, rá nem sokkal később pedig Katáén is. Hiába próbálták kikapcsolni, nem sikerült, egész reggelig égtek a fények. Kata szerint ez a különös jelenség segített férjének a fény felé mennie. Az özvegy később sem ment férjhez, a színésszel közös otthonában maradt, ápolta emlékét, és mint egykor fogalmazott: „Kutyu hiánya, az űr, amit maga után hagyott, soha nem múlik el.”

Kiemelt kép: Rákosi Péter/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!