Napi friss

Zámbó Árpy: „Sokkolt, hogy a lányom babát vár”

Számára Edina még mindig az a kis mókuska, aki gyerrekorában volt, fel sem fogta, hogy így elrepült az idő.

Nagyszülői örömök elé néz Zámbó Jimmy testvére. Árpy valamiért kislányra számított, de határtalan örömöt érzett, amikor megtudta, hogy hamarosan fiúunokája születik. Lánya, a csinos kismama és férje, Ádám tizen­négy év együttélés után határozták el magukat a gyermekvállalásra. „Épphogy elérkezettnek láttuk az időt a családalapításra, máris kiderült, hogy terhes vagyok. Egy dísz­dobozba rejtettem a pozitív terhességi tesztet és egy 2022 feliratú kis bodyt is beletettem a csomagba. Ezzel tudattam Ádámmal az örömhírt. Elállt a lélegzete, majd nevetve megkérdezte: ’ez hogy sikerült?’ Azt mondtam, úgy tűnik, könnyen, úgyhogy készüljünk fel, mert most jön még csak a java: szülők leszünk!” A pici érkezése a 62 éves Árpyt is meglepte. „Éppen Edináéknál húsvétoztunk, amikor a vejemmel együtt félrehívtak és átadtak egy dobozt. Gondoltam, biztos kötözött sonkát vagy valami ünnepi nyalánkságot kapok, de aztán megláttam az ultrahang-felvételt. Ha ez az, amire gondolok, mondtam, akkor kérek pár percet, addig megpróbálom magam összeszedni. Sokkolt, hogy unokám érkezik. Igaz, benne vagyok a korban, de mivel Edina számomra még mindig ugyanaz a kis mókuska, aki gyerekként volt, fel sem fogtam, hogy így elrepült az idő. Persze boldog vagyok, unokám születik.” Árpy már azt is tudja, nagyapa-unoka focimeccsekre vagy babázásra készülhet. „A napokban tartottunk egy babaváró bulit, ahol mindenki megtippelhette, hogy Edina kislányt vagy kisfiút hord a szíve alatt. Én teljes meggyőződéssel állítottam, hogy kislány unokám születik, de amikor kipukkasztották a lufit, kiderült, hogy kisfiú lesz. Lányos apukaként biztosan hozzá kell edződnöm a fiúunokához, de egyben biztos vagyok: mérhetetlenül fogom szeretni.”

Elbúcsúztatta az apaságot

Noha Árpy soha nem iszik alkoholt, a babaváró bulin bedobott két kupica pálinkát. „A 32 évem alatt még egyszer sem láttam aput szeszt inni, most viszont ő maga jelentkezett a pálinkáért. Azt mondta, hogy szeretne elbúcsúzni az apaságtól, hisz most már hivatalosan is nagypapa­korba lépett” – meséli nevetve Edina.

Kiemelt kép: Buka-Somoskői Kitti

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!