Napi friss

Mága Zoltán: „Sokan tekintenek rám példaképként”

A világhírű hegedűművész az ismerőseitől értesült arról, hogy bekerült egy általános iskolai történelemkönyvbe.

„Számomra megtiszteltetés, hogy egy népcsoportot, nemzetiséget képviselő emberként, a hazaszeretet pozitív példájaként említenek a mai iskolásoknak. Zenész vagyok, nem egy történelmi személyiség, de a lelkemben és a szívemben én is magyar vagyok, szeretem a hazámat. Bárhol járok a világban, büszkén hirdetem a nemzetem egyetemes kultúráját, és még remélem, sokat tehetek érte – mondja ­Zoltán. A roma származású zenész munkásságát nem csak az idősebb generáció, a fia­tal korosztály is követi. – A visszajelzések szerint sokan tekintenek példaképként rám, akik látják, hogy szorgalommal és tanulással el lehet érni célokat, megvalósítani álmokat. A karitatív tevékenységeimmel próbálom a jóra ösztönözni a fia­talságot, a szülőket, hogy együtt, közösen megszüntessük az ellentéteket.” Zoltánt a szülei arra nevelték, hogy a zene mellett a tanulmányait se hanyagolja el. „Már kiskoromban naponta több órán keresztül gyakoroltam. Ha a történelmünket nem ismerjük, nem ismerhetjük a kultúránkat, nem lesz képünk a világról. Ha nem tanuljuk a földrajzot, nem ismerünk meg más országokat, és így tovább… A tudás egymásra épül, ebbe beletartozik a zene is, mert ha ­Vivaldit vagy Brahmsot játszunk, tudnunk kell, a szerző hol, milyen korban élt. Szülőként is úgy látom, a magyar oktatási rendszer megfelelő, kiválóak a pedagógusok, jó alapot kapnak az élethez a gyerekeink. Hogy mi volt a kedvenc tantárgyam? Lehet, hogy sokan meglepődnek: a matematikát szerettem a legjobban, de történelemből is jeles voltam.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!