Napi friss

Klausmann Viktor – Lányával egy csónakházban él nyaranta

Ha itt a nyár, a műsorvezető a Domonyvölgyi-tóhoz költözik, ahol számos poszton kell helytállnia. Strandvezetőként, életmentőként, szakácsként, takarítóként, de természetesen legelsősorban édesapaként.

Május közepén kiköltözik a domonyvölgyi strandhoz, és augusztus végéig ott is éli az életét. Viktor az irodaként és élettérként is működő csónakházban fogadta stábunkat. Miközben a fotó és az interjú készült, fogadta az érdeklődők telefonhívásait, reggelit készített a lányának. Ő a strand ügyvezetője, alkalmanként a beosztott életmentő is, aki a vizet kémleli.

Tamara is dolgozik

Minden szerepe közül persze a legfontosabb az apaság. Fia, Dominik már 16 éves, a lánya, Tamara pedig 13. Utóbbi most is ott volt az édesapjával. „Már ő is nagy lány.  Nem kell minden percben mögötte állni. A megfelelő zsebpénz átadása után már egészen önállóan működik. Ebben a korban én is egyedül jártam a hatvani strandra, szóval neki is engedem, hogy önálló legyen. Igaz, mi egy zárt strandon élünk ilyenkor, úgyhogy nem kell messzire mennie, és én is a közelben vagyok – magyarázza Viktor. – Ő is dolgozik, a pénztárban segít. Felelősségteljes nagylány, egészségtudatosan táplálkozik: minimális cukrot és kenyeret fogyaszt, rendszeresen mozog.”

Itt vannak a barátok is

Az édesapjával töltött napok tehát egyszerre jelentenek vakációt és munkát mindkettőjük számára. „Én ezt tudom adni neki nyaralás szempontjából, mi innen nem megyünk sehová. Szerencsére itt vannak azok a barátok is, akikkel kétéves kora óta együtt nevelkedett. Este bandáznak, úsznak, SUP-oznak. Gyakran jönnek a barátai, van, hogy a csónakházban 5-6 lány is itt alszik nálunk, máskor pedig a lányom megy hozzájuk – mondja Viktor. – Az édesanyjához is hazamegy Gyöngyösre, egy héten 3-4 napot velem van, 3-4 napot az anyukájával. Illetve nyáron havonta egy táborba is elmegy. Persze azt az idő is befolyásolja, ha esik az eső, akkor itt kevesebb lehetősége van.”

Igazi lokálpatrióta

Rengeteg emlék kötik ehhez a vidékhez. Felmenői a huszadik század elején költöztek Heves megyébe. Apukája Aszódon lett gimnázium igazgató. Viktor már oda járt középiskolába. 2002-ben aztán házat vett Domonyvölgyben, a strand vezetését pedig 2005 után vette át, miután az előző bérlő otthagyta.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!