Napi friss

Janza Kata – Mágneses viharörvények közepette született

Ha valamire nagyon vágyunk, akkor az könnyedén bekövetkezhet. Vonzzuk be a jót!

Amikor a musicalszínésznő megszületett, éppen mágneses viharörvények képződtek a Napon. „Ezt itt, a Földön úgy érzékelhettük, hogy amikor anyukám bekerült a szülőszobába, akkor a hőmérő higanyszála 35 fokig kúszott, majd amire megszülettem, már csak 19 fokot mutatott. Ez olyan hihetetlenül nagy akaratenergiával látott el egész életemre, hogy nem kell olyan sokat koncentrálnom, és bekövetkezik, amit szeretnék elérni. Például a pályám elején nagyon akartam, hogy bekerüljek egy együttesbe, ami sikerült. A Bergendy zenekarban nemcsak énekelhettem, hanem játszhattam is” – mondja Kata. Nincs szükség szertartásra, nem kellenek olyan eszközök, mint a gyertya, a füstölő, az illóolajok és egyéb ezoterikus tárgyak. Az akarat fejlesztésére végezzük el a tálas gyakorlatot: tegyünk egy tálat a fejünkre, és üljünk vele 5 percig mozdulatlanul. Majd ezt a tálat töltsük meg vízzel, majd úgy kell további 5 percig ülni, hogy ez ne lötyögjön ki, vagy ne essen le a fejünkről. Ezzel a gyakorlattal uraljuk és irányítjuk a testünket.

Kata életének jelentős része volt a Bergendy-korszak (Fotó: Archív)

Hasznos, ha fényképet nézegetünk. Például ha valaki elveszítette az állását, akkor keressen az interneten vagy az újságokban olyan képet, amely a munkájával vagy az álmával kapcsolatos. Ezt tegye a lakásának olyan pontjára, ahol mindig jól láthatja. A mágiát úgy is erősíthetjük, ha nemcsak erre a képre nézünk, hanem gyakran eszünkbe jut a vágyunk, amit az akaratunk erősít.

Megjelent a Story nyári különszáma!

A cikk folytatását a Story magazin nyári külön­számában olvashatja, amelyben rengeteg sztár, rejtvény, receptgyűjtemény, horoszkóp is megtalálható. Keresse az újságárusoknál!

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!