Napi friss

Magára maradt Molnár Gusztáv

Feleségével, Viviennel bár nem váltak el, de jelenleg különélnek.

„Nem akarok már több botrányt, drámát, könnyeket, 35 évesen nekem is kijár a nyugalom, szeretnék végre boldog életet élni.” Ezt mondta pár hete a Story magazinnak Molnár Gusztáv, aki sajnos ismét távolabb került ettől a vágyott élettől, hiszen ahogy a Blikk megírta, a színész és felesége,Vivien különköltöztek egymástól, és szakítottak. „Picit megrogytunk az elmúlt egy évben, a történtek megviselték a kapcsolatunkat. Addig, amíg ő nem áll talpra, nem gyógyul meg, ez így is marad – nyilatkozta a feleség a lapnak, aki azt is elárulta, hogy szeretik egymást férjével, de egy időre jobb, ha nem élnek egy fedél alatt. Telefonon tartják a kapcsolatot, és a feleség állítja, nem engedte el férje kezét, de úgy látja, először a színésznek kell szembenéznie a problémáival. „Nem hagyom cserben, nem fordulok el tőle, de egyszerűen tovább nem akarhatom én, hogy jól legyen, hanem ezért neki kell megharcolnia” – mondta Vivien, aki bízik benne, hogy végül minden jóra fordul, és hogy férje terápiája hatásos lesz.

A színész kálváriája tavaly augusztusban indult, mikor fiának édesanyja, Ildikó azzal vádolta meg, hogy bántalmazta közös gyermeküket, Benedeket. Akkor az RTL Klub felfüggesztette az együttműködést a színésszel, később minden munkájától elesett. Akkor még úgy tűnt, Vivien az utolsó percig kitart mellette, akárcsak akkor, amikor a járvány miatt Gusztáv minden munkáját elvesztette és kicsúszott a talaj a lába alól. „Ez volt az első nagy próbatétele a kapcsolatunknak, majd sorra jött a többi, és lelkileg egyre mélyebbre kerültem. Vivi ez idő alatt egyszer sem fordult el tőlem, persze voltak vitáink, és olyan is, hogy egymásra mutogattunk, de aztán összekapaszkodtunk, és együttes erővel próbáltuk elviselni a sorscsapásokat – mondta a színész nemrég a Storynak. A nehézségekből aztán bőven kijutott nekik – a súlyos vádak, kisbabájuk elvesztése és a színész mentális zavarai –, Gusztáv végül belátta: szakszerű segítségre van szüksége. Korábban önszántából bevonult a pszichiátriára, ahol egy hónapot töltött el. Vivien akkor is mellette volt, amikor csak lehetett, hetente háromszor látogatta meg a férjét. „Még számomra is hihetetlen, hogy Vivi mindvégig kitartott mellettem, és ahelyett, hogy faképnél hagyott volna, minden erejét összeszedve támogatott és bátorított.” Most azonban úgy tűnik, még több megpróbáltatást Vivien sem tud elviselni, és bár távolról támogatja Gusztávot, a színész egyedül maradt, és egymaga kell megküzdenie a problémáival.

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!