Napi friss

Metzker Viki az esküvő után: „Felhőtlenül boldog pillanatokkal indult”

A lemezlovas ma induló bulisorozatán újdonsült férjével is színpadra lép a nyár folyamán.

Festői látképpel, fülig érő, ragyogó mosollyal ment férjhez június 2-án Metzker Viki, aki idén nyáron végre teljes erőbedobással élhet másik szenvedélyének, a zenélésnek. „A június számomra felhőtlenül boldog pillanatokkal indult, és a hátralévő része is legalább ennyire örömtelinek ígérkezik, hiszen rengeteg fellépésem van betervezve, és már nagyon vártam, hogy végre korlátozások nélkül, felszabadultan állhassak a lemezlejátszók mögé – meséli Viki, aki június 24-étől, péntektől egészen augusztus 19-éig forrósítja az Aranypart legnagyobb szórakozóhelye, a Plázs homokos színpadát több kiemelt fellépővel együtt. Most pénteken a tehetséges KKevin lesz Viki vendége, akivel közösen hozták létre a Plázs idei himnuszát mély zongoraakkordokkal és csontig hatoló beatekkel. – Nagyon szeretem KKevin munkáit, úgy érzem, jól összeillik az általunk képviselt két stílus. A Plázs felvétele során flottul ment minden, egy stúdiózás alatt elkészült. A szövegét KKevin írta, én pedig a zenei alapot álmodtam meg” – mesélte a lemezlovas, aki azt is elárulta, hogy újdonsült férjével is egy színpadra lép majd az eseménysorozat keretein belül.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!