Napi friss

Kiss Péter Balázs és Kulcsár Viktória: „A lakodalommal még adósok vagyunk”

A pandémia miatt csak egy kis esküvőre volt lehetőségük.

A fiatalok megismerkedésük után nem sokkal összeköltöztek, mára pedig az eljegyzésen és az esküvőn is túl vannak. A József Attila Színház színésznőjét, Kulcsár Viktóriát nem mindennapi módon kérte meg a párja, Kiss Péter Balázs. „Megbeszéltük, hogy három napra kiruccanunk a Börzsönybe, és ameddig az utazással voltam elfoglalva, addig Balázs teljes titokban, ezerrel szervezte a lánykérést. Volt, hogy napokra eltűnt, úgy tudtam, hogy dolgozik, ám mint utólag kiderült, ez csak alibi volt, és az eljegyzési gyűrűmön dolgozott. Szó szerint – emlékszik vissza Viktória. – Egy különleges, kézzel készített ékszerrel kérte meg a kezemet, amit asztalos édesapja és testvére segítségével faragott fából és epoxigyantából. Soha nem láttam ehhez fogható darabot, teljesen levett a lábamról, és persze a lánykérés sem volt mindennapi. Épp a hegyekben kirándultunk, amikor elkezdett szakadni az eső. Már több tíz kilométert megtettünk, amikor egyszer csak letérdelt elém az avarba, és előhúzta az ékszert. Nem értettem, hisz egy kis fadarabbal a kezében mosolygott rám. A másodperc törtrésze alatt kapcsoltam, és mielőtt feltehette volna a kérdést, percekig csak azt kérdeztem, hogy akkor ez most ’olyan’ gyűrű-e. Amikor elhittem, persze rögtön igent mondtam. Elég vicces jelenet volt.”

Balázsék nem akartak hosszasan jegyben járni, így az eljegyzést követően azonnal belekezdtek az esküvőszervezésbe. „A világjárvány miatt sajnos be kellett érnünk egy kis esküvővel, pedig ceremóniamester lévén nyilván vágytam egy nagy lagzira. Néha, mondjuk, így is elkapott a hév, és rutinból terelgettem a násznépet. Végül a feleségem szólt rám, hogy kivételesen nem ceremóniamester vagyok, hanem vőlegény, úgyhogy engedjem el a munkát – mondja nevetve Balázs. A színész házaspár a Római-parton, szűk családi körben fogadott egymás örök hűséget. – A korlátozások miatt sajnos nem tudtuk meghívni a barátainkat, úgyhogy adósuk vagyunk egy lakodalommal, amire még idén szeretnénk sort keríteni. Ettől függetlenül fantasztikusan sikerült az este, és végre a családom is megismerhette Viki szüleit. Tudom, nem mindennapi, hogy a két família az esküvőn találkozik egymással először, de mivel az én rokonságom kaposvári, a feleségem családja pedig hajdúböszörményi, ezért korábban nem volt alkalmunk bemutatni őket egymásnak.”

Kiemelt kép: TV2; archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!