„Nem tudom, milyen lett volna nem művészcsaládban felnőni, de az én családomban nagyon jó volt! Ahogy a többi gyerek szülei, úgy az én szüleim is dolgoztak, csak más időbeosztásban – meséli Edit. – Ha nyáron nem volt forgatás, nagyon sok időt tudtunk együtt tölteni. Úgy 5-6 éves koromban már legalább nyolcszor láttam Shakespeare A makrancos hölgyét, és kívülről tudtam a szövegeket. Az első sorban ülhettem, és párnákat tettem a székemre, hogy lássam a színpadot. Anyukám átadott az öltöztetőnek, ő pedig a nézőtéri felügyelőnek, aki elkísért a helyemre. Biztonságban éreztem magam, és ez ma sincs másként a színházban.” Edit két kedves történetet is megosztott velünk. „Anyukám épp Márkus Laci bácsival beszélt telefonon, és elpanaszolta neki, hogy nem akarom megenni a borsófőzeléket. Majd átadta a kagylót neki, és mivel ő kért, gondolkodás nélkül megettem.” A másik Psota Irénhez kötődik. „Tőle egy Szász Endre-festményt kaptam a 18. születésnapomra. Azt mondta, azért, mert háromévesen egy órán át néztem, és már akkor elhatározta, nekem fogja adni.”
Kiemelt kép: Smagpictures
