Napi friss

Kajdi Csaba senkit sem kímélt – Mádai Vivientől kezdve Tóth Gabin át Rubint Rékáig elmondta a véleményét

Cyla szokása szerint nem finomkodott.

Kajdi Csaba Cyla szókimondó stílusát senkinek sem kell bemutatni. Nemrég erről megbizonyosodhattak a hallgatók is: az InfluencAIR Podcast vendége volt, ahol a hazai influenszerekről, a celebekről, a tévés szakma felhígulásáról és természetesen a modellek helyzetéről osztotta meg gondolatait. Csaba hangsúlyozta, nem személyeskedni akar, csupán púder nélkül mondja el a véleményét. Hangot adott például annak, hogy nem érti, Berki Mazsit vagy Hódi Pamelát miért tekintik influenszernek, mivel ő úgy látja, nincs mögöttük tartalom, amivel valóban hatással tudnának lenni az emberekre. Hasonlóan vélekedett Rubint Rékáról is. Szerinte Schobert Norbi felesége a tévé képernyőjén tud működni, ahol a műsorkészítők megmondják, mit kell csinálnia, de amint magára marad a telefonjával, már nem tud valódi produktumot felmutatni.

Nem mondta ki a nevét, de minden bizonnyal Mádai Vivienről beszélt, amikor a következőt mondta: „Ma például nulla tapasztalattal, egy kis tévés múlttal, ahol ellötyögsz egy reggeli műsorban,  magazin-főszerkesztő lehet valaki.” Mádai Vivien idén tavasszal állt fel a TV2 reggeli műsorából, a Mokkából, és lett az Elle magazin főszerkesztője. A beszélgetés során az is felmerült, hogy az influenszerekből lehetnek-e modellek. „Eddig Palvin Barbarát, Szikszai Johannát, Mihalik Enikőt, Ebergényi Rékát láttad egy címlapon, most a Lady Szomjast látod a címlapon, és elsírod maga, én speciel elsírom magam, hogy atyavilág, hogy ez van. De közben ez van. Neki van olyan elérése, ami miatt úgy gondolja egy magazin, hogy vele tudják eladni a címlapot.” Később a hitelesség került szóba, ahol Kajdi Tóth Gabit hozta példának. „Neked hiteles, mondjuk, a Tóth Gabi, aki eddig ciciben rázta magát ötven tetoválással, most meg fejkendőben: ’Már mi nálunk, babám, keresztyénüldözés folyik…’ Érted, ez a hitelesség?”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!