Napi friss

Rengeteget fogyott – 12 kilótól szabadult meg Janza Kata

Az operett csillaga látványos átalakuláson ment át.

A pandémia idején színház híján igen hizlaló módját választotta annak, hogy kiélje kreatív energiáit: sütni kezdett. És amit elkészített, abból természetesen evett is, így felszaladtak rá a kilók. Majd meglátta magát egy online színházi előadásban, és elhűlt. Ekkor döntötte el, változtatni fog. „Úgy éreztem, egyedül ez nem fog menni, pláne, hogy az edzésben nem vagyok ügyes, soha nem sportoltam. Egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonat lett végül a segítségem, amivel gyakorlatilag koplalás nélkül sikerült leadnom az első 12 kilót, vagyis körülbelül két számmal kisebb ruha kell mostanra. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását. Egy indiai növény hatására – amit évszázadokon keresztül rágcsáltak az őslakosok – sokkal kevesebb édes és sós ételt kívánok. Egy májvédő kivonat pedig képes gátolni az emésztőenzimeket, így az elfogyasztott étel nem tud teljesen felszívódni. Ez egy olyan hedonista alkatnak, mint amilyen én vagyok, nagy segítség” – avatta be a Best magazin olvasóit a színésznő, aki büszkén mesélte, hogy immár újra 38-as ruhát hord, és feltett szándéka, hogy előbb-utóbb a szekrény mélyére száműzött 36-os holmijait is újra felvegye.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!